eur:
394.65
usd:
371.86
bux:
66914.32
2024. április 16. kedd Csongor

Orbán elsütötte a startpisztolyt

Orbán Viktor szerint Magyarországnak minden lehetséges terepen növelni érdemes a presztízsét.

A miniszterelnök erről a Kossuth Rádió Krónika című műsorának nyilatkozott a péntektől vasárnapig tartó balatonfüredi junior nyíltvízi úszó-világbajnokságon.

"Most, hogy egy kicsit jobb erőben vagyunk, lassan egy erős országgá válunk, az erőnket érdemes is megmutatnunk" - fogalmazott Orbán Viktor arra a kérdésre, miért vállalta el Magyarország, hogy negyven nap alatt megszervezi a versenyt.

Mint mondta, a rövid határidő komoly erőpróba volt, és "ezt kiálltuk". Felidézte, hogy háromszor kérdezte meg Gyárfás Tamástól, a Magyar Úszó Szövetség elnökétől, átgondolta-e a verseny szervezését, aki azt válaszolta neki, hogy ha mindenki összefog és együttműködik, akkor a verseny létrejön és sikeres lesz.

Orbán Viktor szerint közel vannak ahhoz, hogy a verseny sikeres legyen.

Az interjúból kiderült, hogy a versenyt a miniszterelnök indította el rajtpisztollyal. Orbán Viktor azt mondta, hogy ilyet még nem csinált, és még az interjú elkészítésekor is csengett a füle tőle.

Arra a kérdésre, hogy parancsolt-e már egyszerre több mint harminc nőnek, Orbán Viktor közölte, kevesebbnek sem tud, a családjában lévő nőknek, a feleségének és négy lányának.

Úgy folytatta, hogy a versenyzőkön - akiket szép gladiátorokhoz hasonlított - látszik az elvégzett iszonyatos mennyiségű munka.

A miniszterelnököt kérdezték arról, mi a véleménye a Balatonról, Balatonfüredről. Orbán Viktor azt mondta, minden nyáron jár ide, igaz "rangrejtve", mert ő kicsit olyan, mint "az orrszarvú az állatkertben", vagyis "ritkán látható állatfajta" és nem olyan könnyű sétálgatnia egy-egy Balaton-parti városban.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×