eur:
394.48
usd:
371
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma

Jönnek a nemzeti italboltok? - A kormányszóvivő cáfol

A kormányszóvivő cáfolta, hogy a dohányboltokhoz hasonlóan jövőre nemzeti italboltok nyílnának, az ellenzék azonban aggódik az erről megjelent sajtóhírek miatt.

A Napi Gazdaság meg nem nevezett kormányközeli forrásokra hivatkozva írta meg, hogy a dohányboltok monopóliumával megegyező módon jövőre kizárólag az erre létrehozott, az állam által előzetesen engedélyezett italüzletekben kapható majd alkohol. A lap úgy tudja, hogy a koncepciót már véglegesítették, sőt megvalósításáról már el is kezdődtek az egyeztetések a piac szereplőivel.

A Válasz.hu értesülései alapján azonban nem az összes alkoholtartalmú ital árusítási jogát kapnák meg a nemzeti italboltok. A sör és a bor továbbra is kapható volna az élelmiszerboltokban és a borszaküzletekben is.

Kurucz Éva kormányszóvivő megkeresésünkre mégis csupán annyit közölt, hogy a nemzeti italboltok ügye nincs napirenden.

"Ezek sajtóértesülések, egy biztos: az alkoholtartalmú termékek kereskedelméről kormánydöntés nincs, előtermesztésről sincs tudomásom, a kormányülés napirendjén nem szerepelt."

Arra a kérdésünkre, hogy a kormányülések napirendjétől függetlenül megkezdték-e az elképzelés kidolgozását a Miniszterelnökségen, Kurucz Éva megismételte az iménti mondatot.

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője aggodalmának adott hangot.

"A dohányboltoknál is ugye azt mondták, hogy ők az emberek egészségét akarják védeni, majd kiderült, hogy éppen a feketekereskedelmet támogatták ezzel a dohány-mutyival és a saját haverok zsebeit tömték ki. Nagyon nagy félelmem, hogy most is ez lesz valószínűleg, egy jól hangzó kommunikációs szlogen mögött egy valódi a fideszes haveroknak juttató gazdasági szándék húzódik meg."

Az Együtt-PM is válaszokat vár Lázár János Miniszterelnökséget vezető- és Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől arra, hogy milyen kereskedelmi és szakmai okok indokolhatják a nemzeti italboltok létrehozását.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára nem kívánta véleményezni a sajtóértesüléseket, ám aláhúzta, hogy Magyarországon az alkoholkereskedelem értéke évente több mint 300 milliárd forint, ami természetesen a kereskedőknek sem közömbös.

"Ha a feketézés visszaszorítása érdekében kíván a kormány elsősorban az elosztócsatornák szigorúbb ellenőrzése révén intézkedéseket hozni, az akár még hasznos is lehet."

Az alkoholkereskedelmet egyébként több országban is korlátozzák, például Ausztráliában, Új-Zélandon és Kanadában vagy a skandináv országokban.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×