A meghívott 14 társadalmi és politikai szervezet helyett mindössze hat részvételével kezdte meg munkáját a Tudományos Akadémián az a többoldalú tanácskozó fórum, amelynek célja egy nemzeti kerekasztal-megbeszélés létrehozása.
A távolmaradó nyolc szervezet között van egyebek között a Fiatal Demokraták Szövetsége, a Független Kisgazdapárt, a Magyar Demokrata Fórum, és a Szabad Demokraták Szövetsége. Az ellenzéki kerekasztal néven tömörült szervezetek állásfoglalását Kónya Imre, a Független Jogász Fórum képviselője ismertette a magyar és a nemzetközi sajtó munkatársaival a Gerbeaud cukrászdában rögtönzött sajtótájékoztatóján.
Hangoztatta, hogy a független szervezetek nem látták biztosítottnak a megfelelő párbeszédet az MSZMP-vel, mivel a tárgyalást nem készítették elő megfelelően. Leszögezte ugyanakkor, hogy javaslataik figyelembevétele után készek az egyeztetésre.
Kérdésekre válaszolva legfontosabb feltételként megemlítette, hogy a párbeszédnek kétpólusúnak kell lennie, vagyis a tárgyalóasztal egyik oldalán a hatalom gyakorlóinak, velük szemben pedig az ellenzéki tömörülés képviselőinek kell helyet foglalniuk.
Az egyeztetésen résztvevők nem vállalkozhatnak egyes konkrét kormányzati problémák taglalására, ugyanakkor a leendő tárgyalások eredményeit intézményes formában be kell majd építeni a jogalkotásba - hangoztatta az ellenzéki kerekasztal képviselője.
Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár telefonon közölte Gro Harlem Bruntland norvég miniszterelnökkel, hogy nem fenyeget nukleáris szennyeződés, a Norvég-tengerben egy nappal korábban elsüllyedt szovjet atomtengeralattjáró miatt. Gorbacsov ugyanerről Margaret Thatcher brit miniszterelnököt és George Bush amerikai elnököt is tájékoztatta.
Dmitrij Jazov szovjet védelmi miniszter korábban elmondta, hogy a tengeralattjárón tűz ütött ki, de a reaktort a leállították. A személyzetet szovjet hadihajókon kimenekítették, de a tűz oltásának halálos áldozatai is vannak. Jazov ezek számáról nem közölt adatokat.
Nyugati szakértők valószínűtlennek tartják, hogy ha voltak is atomfegyverek a nyugati besorolás szerinti Mike osztályú, 1983-ban vízre bocsátott tengeralattjárón, azok felrobbannának vagy sugárveszélyt jelentenének.