Erről Németh Miklós miniszterelnök beszélt Hágából hazatérőben. Elmondta, hogy a holland fővárosban kétoldalú megbeszéléseket is folytatott, többek között Helmut Kohllal, az NSZK kancellárjával, Francois MItterand francia elnökkel, Felipe Gonzalez spanyol és Brian Mulroney kanadai miniszterelnökkel. A spanyol kormányfő saját tapasztalatok alapján arra figyelmeztetett, hogy a demokráciába történő békés átmenet megtervezése és megszervezése életbevágóan fontos feladat - hangsúlyozta a magyar miniszterelnök.
Harmincegy szervezet tette közzé felhívását március 15-e megünneplésével kapcsolatban a Magyar Távirati Iroda Országos Sajtószolgálatán keresztül. A felhívás szövege értelmében a független és demokratikus szervezetek békés tüntetést hirdettek meg, amely a Március 15-e téren a Petőfi szobornál kezdődik. A menet később a Szabadság térre vonul, ahol a békés tüntetők jelképesen lefoglalják a televíziót. A továbbiakban a Batthyány örökmécsesnél, majd a Kossuth téren és a Bem szobornál lesznek megemlékezések, este pedig fáklyás menet vonul az Akadémia épületétől a Várba. A rendezvényeken többek között beszédet mond majd Filó Sarolta, Vitai András, Mécs Imre, a Szabadság téren Csengey Dénes és Cserhalmi György, a Kossuth téren Orbán Viktor, Szilágyi Júlia és Kis János, a Bem téren Bába Iván és Fónay Jenő, a Roosevelt téren Tamás Gáspár Miklós. A szervezők azt írják, a békés megmozdulást a törvény előírásainak megfelelően bejelentették, a gyülekezés és a vonulás rendjét a BRFK illetékeseivel egyeztették.
Szintén az Országos sajtószolgálaton keresztül szólította fel hat független szervezet az ifjúsági mozgalmakat, hogy ne vegyenek részt a nyár elején Észak-Koreában tartandó világifjúsági találkozón. A levél írói - egyebek közt a FIDESZ és az MDF Ifjúsági Bizottsága -, arra figyelmeztetnek, hogy a phenjani vezetés korlátozni akarja a delegációk mozgását, ezért szerintük a VIT-en legfeljebb egy maximum 10 fős kormányzati delegációnak kellene csak képviselnie Magyarországot.
További érdekességek a rendszerváltó időkről a https://www.facebook.com/kozossiker?fref=ts oldalon.
Hanganyag: Lendvai Szabolcs