Indul az Erasmus+. A program külföldi tanulási, képzési, tapasztalatszerzési és önkéntesi munkára ad lehetőséget; a következő hét évben összesen 14,7 milliárd euró támogatásban részesülhetnek a pályázók, több mint 4 millió diákot várnak a programba. A magyar tanulók számára már ki is írták az első pályázatokat - mondta az InfoRádióban Tordai Péter, a Tempus Közalapítvány igazgatója.
A program a korábbi "egész életen át való tanulás" illetve a "fiatalok lendületben" programnak a közös folytatása, de nagyobb pályázati kerettel. Mintegy 40 százalékkel nő a rendelkezésre álló forrás, ez Magyarországnak erre az esztendőre mintegy 9 milliárd forint pályázati keretet jelent - tájékoztatott Tordai Péter. A Tempus Közalapítvány igazgatója azt is hozzátette: a program egyszerűbb pályázati feltételeket, illetve az egyes ágazatok közötti szorosabb együttműködést kínál.
A hallgatók csak az egyik célcsoportot jelentik - a Tempus Közalapítványnál úgy számolnak, hogy mintegy 4500 hallgató külföldi tanulásának lehetőségét biztosítja a program -, de nagyon fontos célcsoport a szakképzésben résztvevő tanulók köre - nagyjából 1800 diákkal - illetve a tanárok, oktatók csoportja, közülük összességében 4-5 ezer kiutazó is lehet - hangsúlyozta Tordai Péter.
Az igazgató elmondta még, hogy az adott képzés profiljának megfelelően, akár műszaki, kereskedelmi, közgazdasági, egészségügyi terült is szóba jöhet a külföldi továbbképzéseken, jelenleg nagyjából háromszoros a túljelentkezés a programokra.
A Brüsszelben bejelentett adatok szerint 2020-ig közel 100 ezer magyar kedvezményezett részesülhet Erasmus+ támogatásban. A program keretében 2 millió felsőoktatási hallgató kap ösztöndíjat ahhoz, hogy tanuljon vagy továbbképzésen vegyen részt külföldön. De a szakiskolák tanulói és a tanárok is pályázhatnak - hangsúlyozta Tordai Péter az idén pályázható hazai létszámok ismertetésekor. A következő hét évben oktatási és képzési célra nagyjából 60 milliárd forintnyi összeg áll majd rendelkezésre.
Az első pályázatokat már kiírták, Tordai Péter szerint a korábbi magas túljelentkezés azt mutatja, hogy meg tudják tölteni a finanszírozott helyeket, a program magyar részére elkülönített összeg pedig 2020-ig várhatóan minden évben növekszik majd.