Új laktanya épül 625 millió forintért

InfoRádió / MTI
2014. március 10. 20:11
Katasztrófavédelmi kirendeltség és hivatásos tűzoltó-parancsnokság új épületét adták át hétfőn a Somogy megyei Marcaliban. Az ünnepségen Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője a térség biztonsága szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte a 625 millió forintos beruházást.

Bakondi György elmondta: a marcali katasztrófavédelmi kirendeltség és az épületben elhelyezett tűzoltó-parancsnokság 41 településen 49 ezer ember biztonságáért felel, 1100 négyzetkilométeren.

Hangsúlyozta, hogy az új épület a tűzoltóságnak korszerű, messze átlag feletti elhelyezést biztosít. Beszélt arról is, hogy az elmúlt években átalakult katasztrófavédelem megelőző munkájának köszönhetően jelentősek az eredmények, példaként említette, hogy tavaly országos szinten a felére csökkent a tűzesetek száma.

Sütő László (Marcali az Otthonunk Egyesület), Marcali polgármestere avatóbeszédében kitért arra, hogy a település a rendszerváltás óta szeretett volna új tűzoltólaktanyát, mivel a régi már akkor elavult volt. Öt évvel ezelőtt pályáztak támogatásért az új bázis kiépítésére, a beruházásához a telket az önkormányzat adta.

A kirendeltség szerepe azért is fontos a térségben, mert a marcali hivatásos tűzoltó-parancsnokság biztosítja a dél-balatoni partszakasz meghatározó részének védelmét, emellett működési területén nagy forgalmú utak, tranzitútvonalak is találhatóak. Területéhez tartozik a kis-balatoni tőzegmezők jelentős része, a Nagyberek, valamint a Somogyszentpál, Pálmajor és Táska határolta tőzegterületek, amelyek száraz nyári időszakokban könnyen meggyulladhatnak.