, miután a vasárnap megtartott időközi választáson ő kapta a legtöbb voksot - tájékoztatta Mitró János jegyző, a helyi választási iroda vezetője az MTI-t. A polgármesteri posztért három független jelölt indult a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen.
A választási névjegyzékben szereplő harmincnégy gagyapáti közül harmincketten szavaztak, ebből egy híján valamennyi érvényes volt. Hédervári Nikolett 17, Pásztor Tamás 14 voksot kapott, Bükk-Nánási Dávid pedig egyet sem. A faluban a korábbi polgármester lemondása miatt írták ki az időközi önkormányzati választást.
A függetlenként indult Horváth Zsuzsannát választották meg a Zala megyei Kispáli új polgármesterévé - tájékoztatta a településsel közös önkormányzati hivatalt működtető Nagypáli aljegyzője vasárnap az MTI-t.
Szita Gabriella közölte: a 213 választásra jogosult lakos közül 156-an vettek részt a voksoláson. Közülük 93-an szavaztak Horváth Zsuzsannára, 63-an pedig a szintén függetlenként indult Takács Zoltánra. Kispáliban azért kellett időközi választást tartani, mert az előző polgármester tavaly november végén elhunyt.
Vidus Lajost (független) választották meg polgármesternek a Somogy megyei Kapolyon - közölte Bajkó László, a hat település alkotta kapolyi közös önkormányzati hivatal aljegyzője az MTI-vel vasárnap este, a szavazatok összeszámlálását követően.
A polgármesteri posztért két független jelölt indult. A választást 201 szavazattal nyerte meg az önkormányzatban eddig képviselőként tevékenykedő Vidus Lajos, aki társadalmi megbízatásként látja majd el az önkormányzat vezetését. Ellenfele, Szabó Brigitta 57 szavazatot kapott.
A mintegy 600 lakosú község 573 választásra jogosult lakosából 261-en adták le szavazatukat. A leadott voksok közül három érvénytelen volt. A választáson 45,5 százalékos volt a részvételi arány. Az időközi választást a korábbi polgármester, Németh Zoltán (független) lemondása miatt kellett kiírni.
A tisztségért egyedüliként induló Szél Józsefné független jelöltet választották polgármesternek a Vas megyei Velem községben vasárnap megtartott időközi voksoláson - tudatta a település jegyzője vasárnap.
Zalán Gábor közlése szerint a 286 választásra jogosult közül 156-an adták le szavazatukat, a négy képviselői helyre pedig hat jelölt közül választották ki a négy fős képviselő-testület tagjait.
A jegyző korábbi tájékoztatása szerint azért kellett időközi polgármester- és képviselő-testületi választást tartani, mert az előző képviselő-testület egy helyi népszavazás eredménye miatt önmaga feloszlatása mellett döntött.
A népszavazáson a község lakói úgy döntöttek, hogy a település ezután önállóan rendezze meg a Velemi Gesztenyeünnepet, illetve kérje három nagy értékű ingatlan, köztük a velemi Avar Szálló önkormányzati tulajdonba adását.
Vasárnap a népszavazás kiírása érdekében indított aláírásgyűjtés kezdeményezőjét, Szél Józsefnét választották meg polgármesternek. A képviselőségre pályázók közül három független, valamint a Kereszténydemokrata Néppárt jelöltje kapott bizalmat.