300 milliárd forintos fejlesztési program zajlik az egészségügyben - a nap hírei

Infostart
2014. március 10. 21:35
Õrizetbe vették Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét. EBESZ megfigyelőket hívott a krími parlament az Oroszországhoz csatlakozásról rendezendő vasárnapi népszavazásra.

Õrizetbe vették Simon Gábort. A volt szocialista országgyűlési elnökhelyettest a Központi Nyomozó Főügyészség újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsította meg. A vádhatóság szerint a politikus felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítást követett el azzal, hogy hamis afrikai útlevelet szerzett, amivel kérésére egy ismerőse bankszámlát nyitott egy magyar pénzintézetnél. A volt MSZP-s képviselőt újabb hamis magánokirat felhasználásával is meggyanúsították, mivel 2014-es vagyonnyilatkozatában sem tüntette fel be nem vallott jövedelmét. Simon Gábor a gyanúsítotti kihallgatáson tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, és panasszal élt a gyanúsítással szemben.

Mintegy 300 milliárd forintos fejlesztési program zajlik az egészségügyi ágazatban - közölte a miniszterelnök. Orbán Viktor Nagykanizsán, a Kanizsai Dorottya Kórház két fejlesztési programjának zárásaként tartott avatón arról beszélt, hogy a kórházak adóssága a négy évvel ezelőtti 120 milliárd forintról a negyedével csökkent, és sikerült megfordítani a trendet, így a 2009-es szint alá szorult az egészségügyi dolgozók elvándorlása.

Mintegy 1,8 milliárd forint értékű zöldmezős beruházással Székesfehérváron épít gyógyszergyárat a dél-koreai Wooshin Medics. A fejlesztéssel ötven új munkahelyet teremtenek, és egy kutatásfejlesztési központot is létrehoznak a gyáron belül. Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár az InfoRádiónak elmondta: egy négyezer négyzetméteres gyár építését kezdi meg a cég az Alba Ipari Parkban.

Az egész nemzet ünnepének nevezte a székesfehérvári Nagyboldogasszony ciszterci templom sekrestyéjének megújítását az egyházi kapcsolatokért is felelős államtitkár. Hölvényi György emlékeztetett arra, hogy az országban egyedülálló műemlék újult meg, a táblaképek és a faragványok nemzeti kincsek.

A szavazópolgárok meghurcolásának tekintené a Nemzeti Választási Iroda vezetője, ha ellenőriznék aláírásaikat az ajánlóíveken. Pálffy Ilona az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: aki visszásságról tud, annak feljelentést kellett volna tennie a rendőrségen. Hozzátette: minden választási iroda a jogszabályban előírtaknak megfelelően végezte tevékenységét, és törvényi felhatalmazás hiányában nem tudják ellenőrizni az ajánlóíveket. A Nemzeti Választási Iroda vezetője szólt arról is, hogy szerdáig bírálják el a nyilvántartásba nem vett egyéni jelöltektől érkezett kifogásokat. Közben jogerőre emelkedett a 18 párt- és 13 nemzetiségi lista regisztrálásáról hozott valamennyi határozat, miután azok ellen nem érkezett jogorvoslati kérelem.

Április 22-én délután 4 óráig lehet bejelenteni a listákat a május 25-i magyarországi európai parlamenti választásra. A Magyar Közlönyben megjelent miniszteri rendelet rögzíti: a magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgároknak a március 28-ai névjegyzéki állapotnak megfelelően április 7-éig kell kézhez kapniuk az értesítést arról, hogy felvették őket a névjegyzékbe. Aki nem kapja meg az értesítést, a jegyzőnél a helyi választási irodában újat igényelhet. A hivatalos kampány április 5-én kezdődik.

Csökken az üzemanyagok ára. Szerdán 3 forinttal mérsékli a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árát is a Mol. Kökösi Gábor, a Portfolio.hu elemzője az InfoRádióban elmondta: a benzint literenként átlagosan 411-412, a gázolajat pedig 428-429 forintért tankolhatják majd az autósok. A szakember szerint a mérséklés oka a forint árfolyamának erősödése a dollárral szemben, illetve a dollárban számított termékárak esése.

Az egész nemzet ünnepének nevezte a székesfehérvári Nagyboldogasszony ciszterci templom sekrestyéjének megújítását az egyházi kapcsolatokért is felelős államtitkár. Hölvényi György emlékeztetett arra, hogy az országban egyedülálló műemlék újult meg, a táblaképek és a faragványok nemzeti kincsek.

EBESZ megfigyelőket hívott a Krími Autonóm Köztársaság az Oroszországhoz csatlakozásról rendezendő vasárnapi népszavazásra. Szerhij Akszjonov krími miniszterelnök megerősítette, hogy beengedik a megfigyelőket a referendumra. Közben az EBESZ katonai megfigyelői továbbra is hiába próbálkoztak bejutni a félszigetre, mert az ellenőrző pontokon tartózkodó katonák nem engedték be őket. Az eddigi jelentések szerint az Ács Gábor alezredes vezette csoport úgy döntött: nem próbálkoznak többet, a Krím-félsziget helyett Kelet-Ukrajnában folytatódhat a nemzetközi fegyverzetellenőrök tevékenysége.

Letelepedési engedélyt kért Svájcban Mihail Hodorkovszkij. Az egykor Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik legádázabb politikai ellenlábasának számító orosz olajmágnás decemberben szabadult 10 éves börtönbüntetéséből. Mihail Hodorkovszkij felesége és két kiskorú fia Svájcban él.