Egyelőre csak korlátozottan hat a magyar gazdaságra az ukrán válság - mondta a nemzetgazdasági miniszter az M1 műsorában. Varga Mihály hangsúlyozta: az Európai Unióval szorosabbak Budapest kapcsolatai, de Kijev is fontos gazdasági partner. Varga Mihály szerint a most végződő ciklusban a kormány olyan intézkedéseket hozott, amelyekkel csökkent az adósság és nőtt a foglalkoztatás. A forint árfolyamáról azt mondta: az a jó kurzus, amely a stabil gazdasági növekedést segíti elő. A nemzetgazdasági miniszter egyúttal kilátásba helyezte az Új Széchenyi Terv programjainak felülvizsgálatát az újraiparosítás és a megújuló energiák elterjedése érdekében.
A mostani ukrajnai helyzet ismét rávilágított arra, hogy a béke rendkívül törékeny - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke. Benkő Tibor vezérezredes Magyarország NATO-tagságának 15. évfordulója alkalmából adott interjút a távirati irodának. Szerinte épp az ilyen helyzetek mutatják meg, hogy a Magyar Honvédségnek a NATO tagjaként és önállóan is erősnek, felkészültnek kell lennie. Benkő Tibor kiemelte: tagságunk számos katonai szintű eredményt hozott, a magyar katonák jelen vannak a világ válságpontjain.
Az Európai Bizottság energiaügyi biztosa szerint Oroszország nem állítja le és nem is csökkenti a földgázszállítást az Európai Unióba az ukrajnai válság miatt. Günther Oettinger a német sajtóban azt mondta: az orosz Gazprom a szállítások folytatásában érdekelt, mert különben nem térülnek meg a beruházásai, Oroszországnak pedig szüksége van a földgáz-értékesítésből származó bevételre.
Nem derül ki a választási informatikai rendszerből, hogy hányan tettek többes ajánlást, illetve hány ajánlást tettek a több jelöltet ajánló választópolgárok. Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke arról beszélt: az általa vezetett testület kimutatást kért a Nemzeti Választási Irodától a többes ajánlásokról az országos pártlisták feltűnően nagy száma miatt, de a Nemzeti Választási Iroda vezetője arról tájékoztatta, hogy nincs ilyen statisztika. --- A vizsgálatot az NVB baloldali Összefogás által delegált tagja szorgalmazta. Litresits András arra hívta fel a figyelmet: jelenleg - egyelőre nem jogerősen - 18 pártnak van országos listája.
Újabb 100, péntek óta összesen mintegy 300 fellebbezést tárgyalt meg a Nemzeti Választási Bizottság. A fellebbezések jelentős részében a panaszosok az érvényes, illetve érvénytelen ajánlások számát vitatták. Az azonos megítélésű ügyeket az NVB összevontan tárgyalta, amelyik fellebbezésből pedig hiányzott valamelyik kötelező adat, azt érdemi vizsgálat nélkül elutasította. Így tett azokkal is, amelyek a választási rendszer kijátszhatóságára hivatkozva az ajánlások tételes ellenőrzését kérték, az aláírások hitelességét ugyanis a választási iroda sem technikailag, sem jogilag nem vizsgálhatja. A Nemzeti Választási Bizottság határozataival szemben a Kúriához lehet fordulni felülvizsgálatért.
Újraszabályozta a fogyasztók és a vállalkozások közötti szerződések részleteit a kormány. Ennek az volt a célja, hogy a fogyasztók jogairól szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvet átültessék a magyar szabályozásba. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a rendelet június 13-án lép hatályba, így a vállalkozásoknak elegendő idejük lesz felkészülni a változásokra. Például az üzleten kívüli és a távollévők közötti szerződések esetében, így az online vásárlások esetében is a fogyasztónak az eddigi 8 munkanap helyett 14 munkanapig lesz elállási joga, sőt, ha erről nem tájékoztatják, akkor 12 hónapon belül is következmények nélkül visszamondhatja az ügyletet.
A fiatalok vállalkozóvá válásának támogatására indít programot a kormány a Közép-magyarországi régióban. Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint ehhez 830 millió forintot biztosít a Nemzeti Foglalkoztatási Alap. Azok a 18 és 35 év közötti fiatalok pályázhatnak, akik a Közép-magyarországi régióban élnek, és reális ötletük van arról, hogy milyen vállalkozást indítanának.
Az idei harmadik-negyedik negyedévre várja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, hogy kialakuljon az uniós források felhasználásának magyarországi rendszere. Parragh László kamarai elnök a kis- és közepes vállalkozások körének bővítését szorgalmazta arra hivatkozva, hogy a hazai vállalkozások jelentős része nem fér bele az európai uniós szabályok alapján meghatározott kisvállalkozói körbe. Szerinte célszerű lenne kombinált mikrohitel-konstrukciókkal feltőkésíteni a magyar kiscégeket, hogy fejleszteni tudjanak.
Újrakezdődik az elsőfokú büntetőper a több mint öt évvel ezelőtt kipattant UD Zrt.-ügyben Dávid Ibolya, az MDF volt elnöke és egykori párttársa, Herényi Károly ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A vád személyes adattal visszaélés, illetve Dávid Ibolya esetében kényszerítés is. Az alapeljárásban négy vádlott volt, mindannyiukat felmentették két éve az alapeljárásban első fokon, jobbára bűncselekmény hiányában. Tavaly januárban azonban a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte a korábbi döntést és új elsőfokú eljárást rendelt el három vádlott esetében.