Kampányhírek - Nőnapi összefoglaló

InfoRádió / MTI
2014. március 8. 15:49
Fidesz: mindig szem előtt tartjuk a nők megbecsülését. Mesterházy: a nők is nyerni fognak a kormányváltó erők kormányzásával. Aláírásokat gyűjt az LMP, hogy több nő kerülhessen a parlamentbe. Lánykérésre buzdította nőnapon a férfiakat a jobbikos Staudt Gábor. Varga: sok a teendő még a nők helyzetének javításáért.
A Fidesz nemcsak nőnapon, hanem mindig, minden egyes döntésekor szem előtt tartja a nők és az édesanyák megbecsülését

és mindennapi életének megkönnyítését - jelentette ki a kormánypárt szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

"Minden élethelyzetben a nők mellett álltunk, állunk" - mondta Zsigó Róbert, aki az elmúlt négy évben hozott intézkedések közül megemlítette a munkahelyvédelmi akciótervet, a nők részmunkaidős foglalkoztatásának támogatását, a gyes időtartamának visszaállítását három évre, a családi adórendszert, a fiatal házasok otthonteremtési programját, a gyed extrát, a bölcsődei férőhelyek bővítését, a rezsicsökkentést, a körülbelül 200 ezer, a közszférában dolgozó nőt segítő béremelési programokat, valamint a nők 40 évnyi munka utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségét.

A szóvivő szerint mindezzel szemben a "Gyurcsány-koalíció" programja éppen a nőket és az édesanyákat érintő intézkedéseket veszélyezteti leginkább.

Aláírásokat gyűjt az LMP annak érdekében hogy több nő kerülhessen be a parlamentbe - jelentette be Szél Bernadett, a párt társelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján. Kiemelte: ez nemcsak a nők ügye, hanem a demokráciáé, a férfiaké is, mivel a nők érdemi részvétele nélkül nem lehet "megújuló országot" létrehozni.

Szél Bernadett, aki elsőként írta alá a petíciót, elmondta: a Facebookon is elindítják akciójukat, emellett a következő hetekben kint lesznek a standokon is. Már nemcsak azért gyűjtik az aláírásokat, hogy Magyarország kiszálljon a paksi szerződésből, hanem a nők ügyéért is - tette hozzá.

A gyermekek, a nyugdíjasok, a munkavállalók, a kis- és középvállalkozók és a nők azok a társadalmi csoportok, amelyek nyerni fognak az MSZP, a kormányváltó erők kormányzásával - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szombaton a párt nőtagozatának nőnapi rendezvényén Budapesten. Õket képviselik elsősorban, értük állnak ki, az ő támogatásukra építik ki teljes kormányzati politikájukat - tette hozzá a magát kormányváltó erőnek nevező pártszövetség miniszterelnök-jelöltje.

Mesterházy Attila a Kormányváltás a nőkért című programjukat ismertetve kiemelte például, hogy eltörlik a bölcsődei gondozási díjat, és valódi védelmet adnak az anyáknak, hogy visszatérhessenek munkahelyükre. Azért dolgoznak majd, hogy több vezető legyen a közéletben és a gazdaságban, kikényszerítik, hogy a nők ugyanazon munkáért a férfiakéval egyenlő bért kaphassanak, jobban ösztönzik a családbarát munkahelyek létrehozását - folytatta. Kibővítik a negyvenéves munkaviszonyt elérő nők nyugdíjba vonulásának lehetőségét, megakadályozzák a többszörösen hátrányos helyzetben lévő nők elszegényedését, több segítséget adnak azoknak az anyáknak, akik egyedül nevelik gyermeküket, továbbá kiemelten kezelik a nők egészségmegőrzését és zéró toleranciát vezetnek be a családon belüli erőszakkal szemben - sorolta.

Az MSZP elnöke úgy fogalmazott, hogy bárhol jár az országban, tömegével mennek oda hozzá nők, asszonyok, anyák és nagymamák, és azt kérik, olyan országot építsenek, ahol megvalósulhat egy újfajta családegyesítés, hazatérhetnek a külföldön tanuló, dolgozó fiatalok. Olyan Magyarországot építenek majd, ahová mindenki hazatérhet, ahol a fiatalok itthon is megtalálhatják számításukat - jelentette ki.

Mesterházy Attila kiemelte: akik félelem és megosztottság nélküli országban szeretnének élni, azok támogassák a kormányváltó erők listáját és jelöltjeit. A pártelnök megjegyezte, hogy a Fidesz leváltotta a logóját, és a narancs helyébe a vak komondort tette.

Gurmai Zita, a párt nőtagozatának elnöke kiemelte, hogy a Fidesznek az egész országban mindössze hat női egyéni jelöltje van. "Könnyen lehet, hogy a következő Fidesz-frakcióban több vak komondor lesz, mint nő" - tette hozzá.

Az európai parlamenti képviselő, az Európai Szocialisták nőszervezetének elnöke kifejtette: demokratikus, igazságos, szolidáris társadalmat akarnak építeni, olyan országot, amely képes alkalmazkodni a folyamatosan változó világhoz. Ezt az Európai Uniós közösségéhez igazodva képzelik el, nem "birodalmi rezsimekhez és diktatúrákhoz dörgölőzve" - hangsúlyozta Gurmai Zita, hozzátéve: "ne az azeri baltás gyilkos legyen hazánk fő exportcikke".

Kiemelte: a Fidesz az elmúlt években semmit sem tett a nőkért, ezért ők készen állnak a "fideszes macsóvilág" megdöntésére. Április 6-án le kell váltani a kormányt - jelentette ki.

Az MSZP és a párt nőtagozata nőnap alkalmából elismeréseket adott át. A díjazottak között volt például Koós János énekes és - posztumusz - Bódi László Cipő, a Republic együttes alapítója, frontembere.

Nőnap alkalmából jelentette be újságíróknak a jobbikos Staudt Gábor, hogy megkérte a kedvese kezét. Az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton az MTI-nek azt is elmondta, hogy a Jobbik fontosnak tartja a házasság intézményének és a családnak a megerősítését.

A politikus indoklása szerint sok esetben a nők már megházasodnának, de a férfiaknak nincs bátorságuk megkérni társuk kezét, ezért e lánykéréssel őket akarja erre buzdítani. Hozzátette: kedvese igent mondott. Staudt Gábor beszélt arról is, hogy a Jobbik a házasságot és a családot fontos, a társadalom szempontjából alapvető értéknek tekinti, olyannak, amely a magyar nemzet egyetlen túlélési lehetőségét jelentheti.

Hozzátette: az adatok szerint az Orbán-kormány alatt nem lassult le, hanem ugyanolyan mértékben csökkent az élve születések száma, mint korábban.

A jobbikos képviselő szerint "valami nagyon rossz irányba megy", ennek egyik oka pedig "a trendivé tett" liberális világkép. A Jobbik szerint ha a hagyományos családmodellt, a házasságot, a nők és a férfiak egyenrangú, partneri szerepeit és a biztos családi hátteret meg tudják erősíteni, akkor több gyermek fog születni Magyarországon.A nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány az elmúlt négy évben sokat tett a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért, de még sok a teendő azért, hogy az esélyegyenlőség, az egyenjogúság megvalósuljon. Varga Mihály erről szombaton Budapesten beszélt, amikor nőnap alkalmából köszöntötte Szalai Piroskát, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztost és a Fidesz nőtagozatának vezetőit, Pelczné Gáll Ildikót és Király Nórát.

A miniszter kiemelte: Magyarország ugyanazokkal a problémákkal küzd még, mint Európa több országa, ahol a jövedelmekben, az anyagi megbecsülésben különbség tapasztalható nők és férfiak között, de a kormány azon dolgozik, hogy olyan ország épüljön fel, amelyben ezek az anyagi különbségek eltűnnek.

Az elmúlt négy év kormányzati munkájának nagy érdeme, hogy egyre közelebb került a helyzet, amelyben a nőknek, édesanyáknak nem kell választaniuk a munka és a család között - fejtette ki a miniszter.

Hozzátette: elérték, hogy egyre több nő tud munkába állni, a kormányzati ciklus alatt 108 ezer fővel nőtt a munkában lévő nők száma és 22 éve nem dolgozott annyi nő az országban, mint 2014 elején.

Szalai Piroska miniszteri biztos a nők érdekében tett intézkedések közül kiemelte a családi adókedvezményt és a munkahelyvédelmi akciótervet. Kifejtette, hogy a családi adókedvezményt több nő vette igénybe 2011-ben és 2012-ben is, mint ahány férfi, és ennek hatására átlagosan egy 13. havi fizetéssel több pénz maradt a nőknél. A munkahelyvédelmi akcióterv pedig 2013-ban jelentősen befolyásolta a foglalkoztatás bővülését. E két intézkedés hatására szinte minden női csoport helyzete javult: a kisgyerekeseké, az 55 felettieké, a 25 év alattiaké és az alacsony iskolai végzettségűeké is.

Pelczné Gáll Ildikó szerint "helyénvaló egy nap kiemelt hangsúlyozott figyelem a nők iránt, de ez semmit sem ér, ha nincs mellette 364 nap megbecsülés, a kormány nőpolitikája pedig pontosan erről szól".

"Családpolitikát vezettünk be és nemcsak beszéltünk róla, hanem igazi tartalommal töltöttük meg" - mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője, a párt női tagozatának elnöke. Nem kényszerhelyzetek elé állítottuk a nőket, hanem megadtuk a döntés szabadságát, hogy mit szeretnének tenni: gyermeket nevelni otthon, vagy a munka világába visszamenni - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy a nők sokszor kiszolgáltatottabbak akár a munkahelyen, vagy a magánéletben, esetleg erőszaknak vannak kitéve. A kormány szigorította azokat a törvényeket, amelyek növelték a nők biztonságérzetét. A következő időszak feladata betartani ezeket.

Király Nóra, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős koordinátora kijelentette: a rendszerváltás óta nem volt ilyen kormány, amelyik ennyi mindent tett volna családokért, a nőkért.

Kiemelte a gyed extra intézményét, amely választási lehetőséget ad a kisgyermekes édesanyáknak. Ha például az édesanya úgy dönt, hogy a gyermek egyéves kora után visszamegy dolgozni, ezt megteheti úgy, hogy nem kell lemondania a gyedről. Emellett a gyed extrával a munkáltatóknak is adókedvezményt adott a kormány, ezzel is ösztönözve és növelve a női foglalkoztatottságot.