A Magyar Nemzetben arról olvashatnak, hogy tovább küzdene igazáért a móri mészárlás nyomravezetője, akinek a rendőrség nem fizette ki a 2002-es bankrablás elkövetőire kitűzött vérdíjat. A keresetet a bíróság első fokon elutasította, mert nem nevezte meg a tetteseket.
Az újság arról is ír, hogy 18-ról 25 évre nő az örökbefogadókra vonatkozó korhatár. Az anya a gyermek hathetes koráig visszakozhat.
A Népszabadság cikke szerint az első jogerős bírói döntés értelmében nem minősül gyógyszernek az elektromos cigaretták patronja, vagyis árulhatók szabadon. Az egészségügyi kormányzat szerint egyei ügyről van szó, a tiltás marad, a szabályszegőket börtön fenyegeti.
Az Index beszámol a baloldali pártok tegnapi fórumáról, amelyet az LMBT-közösségnek tartottak a Kinóban. A rendezvényre a Fidesz és a KDNP is hivatalos volt, de a kormánypártok nem küldtek egyetlen politikust sem. Komoly vita nem bontakozott ki az körülbelül 50 néző előtt tartott rendezvényen, a szereplők élesen bírálták a most záruló ciklus változásait, de nem volt egyetértés például abban a kérdésben, hogy megjelenjenek-e a pártok a melegfelvonulásokon.
A Pénzcentrum cikke szerint Magyarországon egyedülálló módon most már a horgászok speciális felszerelésére is lehet biztosítást kötni. Az egyik cégnél akár évi ötezer forintos díjért elérhető a szolgáltatás.