A politikus úgy vélte: a kormány nagy nemzetközi nyomás alatt is képes volt a programját végigvinni, "aminek ma már látszanak a nyilvánvaló, és sok ország számára ma még irigylésre méltó eredményei".
A tavalyi utolsó negyedévben 2,7 százalékkal bővült a magyar gazdaság, és 2014-re már Brüsszelben is 2,1 százalékos növekedést jósolnak, az infláció gyakorlatilag leállt, nő reálkereseteket szintje, és a nyugdíjak reálértékét is sikerült növelni a rezsicsökkentésnek is köszönhetően - mondta.
A foglalkoztatással kapcsolatban megjegyezte: most 270 ezerrel többen dolgoznak, mint a 2010-es kormányváltás idején.
"Minden ellenkező állítással szemben, amely ezt csak a közmunkaprogramok és a külföldön munkát vállalók javára írják, a valóság az, hogy a növekmény fele a versenyszférában létrejött új munkahelynek köszönhető, és mintegy ötvenezer foglalkoztatott vállal külföldön munkát - mondta.
"A baloldal aknamunkája ellenére a befektetők egyáltalán nem kerülték el Magyarországot", hanem éppen ellenkezőleg: a befektetések is rekordnagyságúak voltak az elmúlt időszakban, ahogy a mezőgazdaság is kezd normális piacgazdaságra emlékeztetni - fogalmazott a politikus. Ma már a családi gazdálkodás megerősítése nyomán a mezőgazdaság képes volt növelni teljesítményét, és sikerült visszahódítani például az orosz piacot, ahol 20-30 százalékos exportnövekedést könyvelt el - fűzte hozzá.
Vállalt célkitűzéseinket teljesítettük, az országot a saját lábára állítottuk, megpróbáltunk az embereknek munkahelyet és abból tisztességes megélhetés teremteni, illetve a terheiken úgy könnyíteni, hogy másokat is bevontunk a közteherviselésbe - összegzett Kövér László.
A politikus kitért arra is, hogy a Fidesz eddig 1,9 millió támogató aláírást gyűjtött össze, "ami azt a reményt adja, hogy sikerül folytatni az elkezdett munkát" - mondta.
A házelnök kérdésre válaszolva szólt arról is, hogy bár a törvényalkotó kifejezett szándéka volt a jelöltállítás feltételeinek könnyítése, számára is meglepetés volt az, hogy egy-egy választókerületben ilyen nagy számú jelölt indul az április 6-ai választáson.
Csütörtöki információ szerint 31 pártlista szerepelhet a szavazólapon, bár nem kizárt, hogy egy-egy pártlistája nem lesz érvényes - mondta.
Értékelése alapján a választási szervek eddig a várakozásokhoz képest korrektül és jól teljesítettek. "Remélem, ez a hátralévő időszakban is így lesz, és senkinek nem lesz oka megkérdőjelezni a választások tisztaságát" - tette hozzá.