Kijevi nagykövet: nincs bajban magyar a Krímben

Infostart
2014. március 6. 19:08
A kijevi nagykövetség nem tudja, hogy hány magyar állampolgár lehet a Krímben, ám a félszigetről eddig még egy magyar sem jelezte, hogy segítségre lenne szüksége - mondta az InfoRádiónak a kijevi magyar nagykövet. Bayer Mihály hozzátette: ha valaki bajba kerülne, a tiszteletbeli konzulátuson keresztül próbálnának számára segítséget nyújtani.

"Nem tudjuk, hogy tartózkodik-e magyarországi állampolgár a Krím-félszigeten" - mondta Bayer Mihály kijevi magyar nagykövet. Jelezte, hogy ilyen bejelentési kötelezettsége a magyaroknak sehol nincs a világon.

A diplomata beszámolt arról, hogy az elmúlt néhány hétben, amióta az ukrajnai válság éleződni kezdett, csak két esetben fordult magyar állampolgár a nagykövetséghez.

"Õk éltek azzal a lehetőséggel, amit a konzuli szolgálat biztosít: egy formanyomtatványon megadták az ott tartózkodásuk idejét, az elérhetőségeiket, és a magyarországi családtagjaikét is" - tette hozzá Bayer Mihály.

"Segítséget még senki nem kért tőlünk, annak ellenére, hogy tudjuk, a Krímben feszült a helyzet. A katonai beavatkozás során megjelentek mindenféle csoportok, erők, amelyekről nem is mindig lehet tudni, hogy kiket képviselnek" - mondta a kijevi magyar nagykövet.

"Más forrásból azt is tudjuk, az orosz hadsereg akadályozza a bejutást, nem engedték be például azt a negyven EBESZ katonai megfigyelőt, akik fegyvertelenül szerettek volna látogatást tenni és most a krími határon várakoznak" - tette hozzá Bayer Mihály.

"Nem tudok arról, hogy akár az ottani magyarok közül bárkinek is bántódása esett volna"- jelentette ki a magyar nagykövet. Jelezte, ha valaki bajba kerülne, a tiszteletbeli konzulátuson keresztül próbálnának segíteni, mert vélhetően az ottani hatóságok nem lennének túl nyitottak és segítőkészek.

"A Krím messze, ezer kilométerre van Kijevtől. Oda lehet ugyan jutni, hiszen a vonatok járnak, de őszintén kívánom, senkinek ne legyen erre szüksége" - tette hozzá Bayer Mihály.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást