Kampányhírek - összefoglaló

InfoRádió / MTI
2014. március 4. 21:58
Mesterházy: az országnak békességre van szüksége. Kövér: látványos eredményeket ért el az ország. Kormánymegbízott: Gyurcsány hazugságba kergetett egy nehéz sorsú álláskeresőt. Liberálisok: tízezer forinttal nem lehet kárpótolni a rendvédelmi dolgozókat. Bajnai: egy állam akkor erős, ha a polgárai erősek.
Az országnak nyugalomra, meg békére van szüksége végre - hangsúlyozta az MSZP elnöke kedden Kaposváron.

Mesterházy Attila, az Összefogás miniszterelnök-jelöltje a Dorottya Hotel zsúfolásig megtelt nagytermében tartott lakossági fórumon úgy vélekedett: az nem normális, hogy politikusokon, pártokon összevesznek barátok, meg családtagok.

"Én olyan Magyarországot akarok, (...) ahol a nemzet része minden magyar ember, függetlenül attól, hogy melyik pártra szavazott, hogy miben hisz, hogy milyen vallást képvisel, hogy ki az ő párja, barátja, ismerőse, (...) hogy hogyan gondolkodik az ország dolgairól, a magyar nemzet jövőjéről, mert mi mind itt, ebben a hazában élünk" - fogalmazott az ellenzéki politikus.

Mesterházy Attilát a rendezvény helyszíne előtt mintegy félszáz tüntető várta, a teremben ülő több száz fős hallgatóság felállva és tapssal fogadta. Az MSZP elnöke - a tüntetőkre is utalva - az emberek politikai nézeteik miatti megosztottságáról szólva azt hangsúlyozta: Magyarországon olyan politikai kultúrára van szükség, hogy az egyik fél ne tekintse a másikat ellenségnek, akit minden körülmények között tönkre kell tennie.

Mesterházy Attila szerint az természetes, hogy a jobb- és baloldal között viták legyenek, és mindkét fél megfogalmazhat kritikát a másikkal szemben, de "ne vitassák el tőlünk azt, hogy ennek az országnak mi is jót akarunk, hogy a mi programjaink, a mi politikai elképzelésünk is abból az alapvetésből fakadnak, hogy azt szeretnénk, ez az ország igazságosabb, szabadabb, modernebb legyen".

"Mi igenis egy új magyar köztársaságot akarunk, olyan magyar köztársaságot, ahol a hétköznapi ember megéli a nemzet sikerét - hangoztatta az Összefogás miniszterelnök-jelöltje. A többségében idősekből álló hallgatóság többször tapssal szakította meg a politikust, amikor a idősekről, a nyugdíjasokról beszélt.

Az elmúlt négy évben az ország nemcsak elkerülte a csődhelyzetet, de látványos eredményeket is tudott produkálni - jelentette ki Kövér László kedden Szegeden. Huszonkét esztendeje nem volt példa arra, hogy annyian - 4,03 millióan - dolgozzanak, mint jelenleg - mondta a házelnök egy lakossági fórum előtt tartott sajtótájékoztatón.

Ma 260 ezerrel dolgoznak többen, mint a 2010-es kormányváltáskor, a növekmény több mint fele pedig a versenyszférában teremtett munkahelyekhez kötődik - közölte a politikus. Ha ezen a pályán tudunk maradni, van esély arra, hogy tíz év alatt egymillió új munkahely jöjjön létre, elérve ezzel a 2010-ben kitűzött célt - hangsúlyozta Kövér László. Kifejtette, a kormány teremtette adókedvezményeknek köszönhetően a nők, az első munkahelyüket kereső fiatalok és a nyugdíjhoz közeledő korosztály foglalkoztatási adatai is javulnak.

A sajtótájékoztatót megelőzően Kövér László fölavatta azt az emléktáblát, amelyet az egykor az Államvédelmi Hatóság szegedi központjának helyet adó mai Tisza szálló épületén helyeztek el, Gyimesi László, a Fidesz szegedi elnöke kezdeményezésére. Az Országgyűlés elnöke avatóbeszédében úgy fogalmazott, a létező szocializmushoz, a kommunizmushoz való viszony ma is vízválasztó: azok, aki a diktatúra jóvoltából élveztek vagy élveznek érdemtelenül előnyöket, nem hajlandók tudomásul venni azt, ami szerte az országban az ehhez hasonló pincékben vagy éppen a Szovjetunióban történt honfitársainkkal. Nem hajlandók tudomásul venni a rendszer lényegét, "a felmagasztalt erőszakot", és nem hajlandók lemondani a gyűlölet körén keresztül nézett jövőről, messianisztikus önimádatukról és a hozzá társuló arroganciáról - tette hozzá.

Azok, akik nem hajlandók fejet hajtani azokon a helyeken, ahol a tömeggyilkosságok történtek, ahol embereket kínoztak szisztematikusan vagy csak találomra, nem demokraták, és nincs mondanivalónk számukra - fogalmazott Kövér László.

Kormánymegbízott: Gyurcsány hazugságba kergetett egy nehéz sorsú álláskeresőt. Jogszerűen járt el a berettyóújfalui munkaügyi kirendeltség annak az álláskeresőnek az ügyében, aki egy, Gyurcsány Ferenc Youtube-csatornájára múlt héten felkerült videón arról beszélt, hogy megvonták tőle a foglalkoztatást helyettesítő támogatást, és bocsánatkérő levelet kértek tőle, hogy visszakapja - közölte a hajdú-bihari kormánymegbízott kedden sajtótájékoztatón, Debrecenben.

Rácz Róbert elmondta: az ügyben azonnali vizsgálatot rendelt el, és a rendelkezésükre álló összes dokumentumból, illetve az ügyintézők írásos nyilatkozataiból kiderült: semmi nem igaz az asszony állításaiból. A kormánymegbízott a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal berettyóújfalui járási munkaügyi kirendeltségét érintő politikai rágalmazás minden pontját visszautasította, s kijelentette: "Gyurcsány Ferenc nyilvánvalóan hazugságba kergetett egy nehéz sorsú berettyóújfalui álláskeresőt".

Rácz Róbert tájékoztatása szerint a vizsgálat feltárta, hogy az érintett nő december 11-én nem tett eleget megjelenési kötelezettségének a munkaügyi kirendeltségen, amit három havonként minden regisztrált álláskeresőnek meg kell tennie. Az asszony egyébként 2006 óta regisztrált álláskereső, így pontosan tudta, mi a feltétele a foglalkoztatást helyettesítő támogatás folyósításának - tette hozzá a hajdú-bihari kormányhivatal vezetője, megjegyezve, hogy mivel nem tett eleget ennek a kötelezettségének, február 14-én törölték a regisztrált álláskeresők közül.

Az erről szóló határozatot február 20-án kézhez kapta az asszony, aki rögtön bement a munkaügyi kirendeltségre, s elmondta: más ügyben december 4-én járt náluk, és azt gondolta, hogy ezzel mint regisztrált álláskereső is eleget tett a kötelezettségének.

Az ügyintéző felhívta a figyelmét, hogy ez nem így van, de ha ezt leírja, vagyis indokolja távolmaradását, visszavonják a törlő határozatot - ismertette a folyamatot Rácz Róbert, hozzátéve: az asszony ezt helyben megtette, a hivatal azonnal visszaállította a regisztrált álláskereső státusát, amiről a határozatot az asszony február 26-án, vagyis egy nappal a Gyurcsány-féle Youtube-csatornán közzétett videó megjelenése előtt megkapta. A levélben - ellentétben a Youtube-on elhangzottakkal - szó sem volt bocsánatkérésről, vagy gazdatüntetésen való részvételről - közölte a kormánymegbízott.

Pálfi Anikó, a hajdú-bihari kormányhivatal berettyóújfalui járási hivatalának vezetője az MTI érdeklődésére hozzátette: az ügyfelet semmilyen anyagi kár nem érte, a hivatali levelezés időszakában is végig hozzájutott a foglalkoztatást helyettesítő támogatáshoz.

Rácz Róbert a sajtótájékoztató végén arra kérte a "Gyurcsány-koalíció" politikusait, hogy a kampányban mellőzzék az állami hivatalnokok rágalmazását, fenyegetését.A Demokratikus Koalíció (DK) szombaton közölte, hivatali visszaélés miatt feljelentést tesznek a Berettyóújfalui Járási Hivatal munkaügyi kirendeltségének egyik vezetője ellen. Gyurcsány Ferenc pártelnök Youtube-csatornájára csütörtökön került fel egy videó, amelyben egy berettyóújfalui kétgyermekes anya arról beszél, hogy megvonták tőle a foglalkoztatást helyettesítő támogatást. A 2006 óta munkanélküli nő elmondása szerint a hivatal ezt először arra hivatkozva tette, hogy elutasított egy takarítói állást, majd később azt mondták neki: gondolkozzon el, hol volt, mert "rosszkor, rossz helyen volt".

A nő a DK elnökével folytatott beszélgetésében azt valószínűsíti, hogy az egész amiatt van, mert elment azon berettyóújfalui gazdák tüntetésére, akik nem nyertek földet. Beszámolója szerint a munkaügyi kirendeltség bocsánatkérő levelet kért tőle, amit ő megírt, s azt a választ kapta, hogy majd eljuttatják oda, ahová kell.

Varju László, a DK pártigazgatója szombaton megalázónak és felháborítónak nevezte, hogy a hivatal a tiltakozó demonstráción való részvétel miatti bocsánatkérő levél ellenében adná vissza a foglalkoztatást helyettesítő támogatást. Mint fogalmazott, látható, hogy "egy megfélemlített országban élünk", ahol nemcsak az anyáknak, hanem a vállalkozásoknak, önkormányzatoknak is ugyanilyen a helyzetük.

Zsigó Róbert, a kormánypárt szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a Fidesz azt várja a hatóságoktól, vizsgálják meg, történt-e valamilyen törvénysértés a berettyóújfalui nőnek az ügyében. A Fidesz szóvivője ugyanakkor tragikusnak nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc a saját kampányára használja a videóban szereplő nőt.

Az MSZP szerint nem értelmezhető a Fidesz felszólítása, az Összefogás szövetségének pártjai között ugyanis nem található SZDSZ nevű szervezet. Korábban a Fidesz kommunikációs igazgatója, Kocsis Máté arra szólította fel Mesterházy Attila MSZP-elnököt, távolítsa el az Összefogásból azokat, akik bűncselekménnyel kárt okozhattak az államnak. Kocsis Máté emlékeztetett, hogy a IX. kerületi ügyészség különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el az SZDSZ hiteltartozásával összefüggésben.

Az MSZP erre közleményben reagált, amelyet az MTI-hez is eljuttatott a párt. Ebben közölték: a kormányváltó összefogás szövetségének pártjai között nem található SZDSZ nevű szervezet, ezért nem is lehet érdemben értelmezni Kocsis Máté feltételes módban megfogalmazott szavait. Az ellenzéki párt leszögezte: "április 6-án eltávolítják a hatalomból mindazokat, akik négy éven át, folytatólagosan elkövetett bűncselekményekkel okoztak kárt a magyar államnak és polgárainak".

A Magyar Liberális Párt (MLP) véleménye szerint tízezer forinttal nem lehet kárpótolni a rendvédelmi dolgozókat az elmúlt négy évért. A párt az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írja: a Fidesz kommunikációs igazgatója téved, amikor azt hiszi, hogy az Orbán-kormány "rombolását" egy kampánycélokat szolgáló illetménykiegészítéssel meg nem történtté lehet tenni - reagálnak Kocsis Máté szavaira.

Kocsis Máté kedden arról beszélt, hogy a szociális, valamint gyermekvédelmi és gyermekjóléti területen dolgozók mellett a rendvédelmi alkalmazottak és a honvédek is ezekben a napokban kapják kézhez bérkiegészítésüket, amely havi tízezer forint plusz pénzt jelent nekik januárig visszamenőleg. A politikus kifejtette: ezzel 29 ezer tiszthelyettes fizetése emelkedik, többségük rendőr és katasztrófavédelmi dolgozó, de a titkosszolgálatok és egyéb rendvédelmi szervek munkatársaira is vonatkozik az illetménykiegészítés. Emellett a honvédségnél 12 600 embert érint a bérfejlesztés: 7300-at az altiszti, 5300-at pedig a legénységi állományból. Előbbieknél ez átlagosan 5,1, utóbbiaknál pedig 7,2 százalékos növekedést jelent a tavaly decemberi átlagilletményekhez viszonyítva.

A Liberálisok azt írják, úgy tűnik, Kocsis Máté, nem emlékszik arra, hogy a rendvédelmi szerveket a Fidesz-kormány megfosztotta a korkedvezményes nyugdíj lehetőségétől. Mindezt visszamenőleges törvénykezéssel, megszerzett jogok megvonásával - jelentik ki. A kommunikációs igazgató arra sem emlékszik, hogy a kormány "naplopóknak, ingyenélőknek nevezte azokat, akik az utcára vonulva próbálták megvédeni szerzett jogaikat". A Fidesz "Kádár-huszároknak" nevezte azokat, akik a haza szolgálatára esküdtek fel, s akik életüket, erejüket áldozva éltek a munkaszerződésükben rögzített jogaikkal - írják. Úgy fogalmaznak, hogy Magyarországon a rendvédelmi szervek voltak az elsők, akik az utcára vonultak a kormány intézkedései miatt. Meg is kapták érte "jutalmukat", a Fidesz a Rendvédelmi Kar létrehozásával lényegében felszámolta a hagyományos és jól működő rendvédelmi szakszervezeteket - hangsúlyozzák.

A Heves Megyei Közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetője szerint sem Eger, sem Magyarország nem kér "Bajnaiékból". Gondos István ezt keddi egri sajtótájékoztatóján közölte, reagálva Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetőjének sajtótájékoztatójára.

Gondos István szerint az őszödi beszéd után kiderült, az Összefogás politikusainak nincs szándékában segíteni a magyar embereken. A frakcióvezető emlékeztetett: Gyurcsány Ferenc akkor elmondta, "hazudtunk reggel, hazudtunk délben, hazudtunk este". Most is ugyanezt tervezik, "de a magyarok nem fogják hagyni" - közölte. Gondos István szavai szerint Bajnaiék el szeretnék törölni a rezsicsökkentést, a gyed-extrát és adókat akarnak emelni, azonban ezt nem fogják hagyni - fogalmazott.

Bajnai Gordon kedden azt mondta: "az Orbán-kormány abban hisz, hogy ha az állam erős, akkor jól mennek a dolgok, mi viszont abban hiszünk, hogy egy állam csak akkor lehet erős, ha a polgárai erősek". Az Együtt-PM szövetség vezetőjének közlése szerint az Orbán-kormány több mint 650 milliárd forintnyi államosítást hajtott végre. A megvásárolt vagyontárgyaknak azóta csak csökkent az értéke: a visszavásárolt Mol-részvényeken eddig mintegy 200 milliárd forintot vesztettek Magyarország polgárai - mondta.Bajnai Gordon szerint egy állam akkor erős, ha a polgárai erősek. "Az Orbán-kormány abban hisz, hogy ha az állam erős, akkor jól mennek a dolgok, mi viszont abban hiszünk, hogy egy állam csak akkor lehet erős, ha a polgárai erősek" - mondta az Együtt-PM szövetség vezetője keddi egri sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus közlése szerint az Orbán-kormány több mint 650 milliárd forintnyi államosítást hajtott végre. A megvásárolt vagyontárgyaknak azóta csak csökkent az értéke: a visszavásárolt Mol-részvényeken eddig mintegy 200 milliárd forintot vesztettek Magyarország polgárai - mondta.

Az Együtt-PM vezetője szerint ezt a 650 milliárd forintot sok mindenre lehetett volna fordítani. Mint mondta, 60 milliárd forintból kilenc hónapon tarthatták volna a munkanélküli segélyt. Nyolcmilliárd forintból 50 ezerrel több hallgató vehetne részt a felsőoktatásban, 20 milliárd forintból pedig megszüntethetőek lennének az egészségügyben a várólisták - sorolta.

Bajnai Gordon emlékeztetett: a leendő koalíciós kormány garanciát vállalt arra, hogy az első kormányzati évük végére felszámolják a gyermekéhezést Magyarországon, ami 15 milliárd forintba kerül. A volt miniszterelnök kitért arra is: amióta a kormány a gázellátás biztonságára hivatkozással visszavásárolt gáztározókat, "soha ilyen alacsony szinten nem volt az ország gáztartaléka". Bajnai Gordon szerint ha a konfliktus miatt Oroszország elzárja az Ukrajna felé vezető gázcsapot, Magyarország gáz nélkül maradhat.

A kormány mindent megtesz azért, hogy az ország egy anyagilag, létszámában és lélekben is gyarapodó közösség legyen, és hogy egy családbarát, gyermekbarát társadalom jöjjön létre - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető államtitkár kedden a Zala megyei Alsópáhokon.

A kormányzati portálon látható videó szerint a Kolping Hotel megújulása alkalmából rendezett ünnepségen Lázár János azt mondta, a legnagyobb kihívás az ország újjászervezésében, hogy a fiatalok kevés gyereket vállalnak. Véleménye szerint a kormány feladata, hogy minden támogatást, bátorítást, segítséget megadjon a mai 20-30-as generációnak, hogy minél több gyermeket vállaljon, mert meggyőződésük szerint csak az az ország lehet sikeres, egészséges, boldog, ahol nem kevesebb, hanem több gyermek születik. Úgy fogalmazott: mindaddig, amíg csökken Magyarországon az egy évben született gyerekek száma, nem elégedettek a kormányzat tevékenységével. Lázár János szerint ennek a helyzetnek két megoldása van: "az egyik, hogy az olyan fajták, mint én, időben megy haza és sokat megtesz azért, hogy harmadik gyereke szülessen".

Az államtitkár másik lehetőségként és kötelességként említette, hogy a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy egy családbarát, gyermekbarát társadalom jöjjön létre. Ennek eszközeként az adórendszert, a fiatal nők támogatását, vagy például egy Alsópáhok nagyságú település fejlesztését említette.

A Fidesz arra szólítja fel Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét, hogy távolítsa el az Összefogásból azokat, akik bűncselekménnyel kárt okozhattak az államnak - közölte a kormánypárt kommunikációs igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Kocsis Máté emlékeztetett, hogy a IX. kerületi ügyészség különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el az SZDSZ hiteltartozásával összefüggésben.

A Fidesz kommunikációs igazgatója ezzel kapcsolatban arra hívta fel figyelmet, hogy az SZDSZ sok száz millió forintos tartozását a magyar adófizetők állják majd, hiszen a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), amelytől a kölcsönt felvették, állami tulajdonban van. "Amit az SZDSZ elmulatott (...), azt a magyar adófizetőknek kell kiegyenlíteniük" - fogalmazott, kijelentve, hogy az SZDSZ egykori vezetőit súlyos felelősség terheli az ügyben. Ráadásul ugyanezek az emberek "most újra az adófizetők pénzét költhetik" - mondta Kocsis Máté, utalva azokra a korábban SZDSZ-es politikusokra, akik az Összefogás színeiben indulnak az áprilisi országgyűlési választáson. "Nem tudom, egyáltalán hogyan gondolják azt, hogy van bármiféle erkölcsi alapjuk ismét a közéletben szerepelni" - jegyezte meg.

Hangsúlyozta, hogy az "SZDSZ-károsultak" között az államon és az MFB-n túl vannak önkormányzatok, közműszolgáltatók, magáncégek és a posta is.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az SZDSZ egy 2007-es törvényi lehetőséggel élve több száz millió forint, állami garanciavállalással támogatott hitelt igényelt az MFB-től a működését szolgáló ingatlanok megvásárlására. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2012 augusztusában, az SZDSZ gazdálkodásának ellenőrzésekor készített jelentése szerint azonban a hitellel érintett ingatlanok közül négy olyan településen található, ahol a korábbi kormánypártnak pártszervezete nem is működött. Az ügyészség tájékoztatása szerint az SZDSZ 2009. július 15. óta tőke- és kamatfizetési kötelezettségének nem tett eleget. Az ügyben a nyomozást Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő feljelentése alapján rendelték el.

A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) alanyi jogon biztosítaná a fiatalok első munkahelyhez jutását. Erről Szili Katalin, a szervezet elnöke, független országgyűlési képviselő beszélt kedden Budapesten újságíróknak.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, kétéves garantált szakmai gyakorlatot biztosítanának azoknak, akik a diploma vagy szakképesítés megszerzése után három hónapon belül nem tudnak elhelyezkedni. A KTI elképzelése szerint a gyakornoki díj a minimálbér 80 százalékát tenné ki, a fiatalokat pedig az ötven alkalmazottnál többet foglalkoztató vállalkozásoknak kellene foglalkoztatniuk, ötven alkalmazottanként két gyakornokot alkalmazva. Szili Katalin szerint ez a megoldás segíthet a fiatalok belföldön tartásában.

A volt házelnök emellett szólt arról is, hogy a két alkalmazottat foglalkoztató cégeket úgy segítenék, hogy egy újabb, harmadik munkavállalónak bérkiegészítő támogatást biztosítanának. Szili Katalin szerint javaslatuk töredékébe kerülne a jelenlegi stadion- és múzeumépítési beruházásoknak.

A Jobbik kiterjesztené a közösségi közlekedési kedvezményeket az Országos Mentőszolgálat dolgozóira. Bertha Szilvia, a párt országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt: a Jobbik garantálja a közszféra bérrendezését, az illetményeket minden évben az előző évi infláció mértékével emelné, s a 2008 óta tartó befagyasztás miatti 30 százalékos reálbércsökkenést kompenzálná. Az ellenzéki politikus jelezte: ágazatonként egységesítenék a cafetéria összegét és kötelező juttatássá tennék, s tervezhető életpálya-modellt alakítanának ki a közszféra dolgozóinak.

Varga Zoltán Péter, a párt dunakeszi elnöke - aki a nappali sürgősségi ügyeleti ellátásban dolgozik - elengedhetetlennek nevezte a mentősök bérrendezését. Első lépésként az utazási kedvezmények kiterjesztését emelte ki, jelezve, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) dokumentumaiból kiderül: a rendőrök, tűzoltók, katasztrófavédelem dolgozói kedvezményesen vagy ingyenesen vehetik igénybe a főváros közösségi közlekedését szolgálati idejükben. Mint mondta, szeretnék, ha ezt az Országos Mentőszolgálat budapesti vonuló állománya - összesen 788 orvos, mentőtiszt, szakápoló, gépkocsivezető - is megtehetné. Indoklása szerint a keresetükhöz képest nagy összeg az a havi több mint 10 ezer forint, amit közösségi közlekedésre költenek.

Varga Zoltán Péter kitért arra is: vizsgálni fogják a kedvezmények rendszerét a MÁV és a Volán járatain is, ahol egy kormányrendelet alapján a munkába járás és a hazautazás költségeinek 86 százalékát megtéríti a munkáltató, s át fogják tekinteni azt is, hogy más városokban hogyan lehetne rendezni a kérdést a helyi közlekedésben.