Vasárnap ismétlik meg az időközi önkormányzati választást a Pest megyei Fóton. A tavaly november 24-én tartott voksolás eredményét a szavazók egy részének szervezett szállításával összefüggő jogorvoslati, illetve felülvizsgálati kérelmek alapján a Budapest Környéki Törvényszék megsemmisítette, s új választási eljárás lefolytatását írta elő.
A mintegy 19 ezer lakosú településen azért kellett időközi választást kiírni, mert a város addigi vezetője tavaly szeptemberben lemondott polgármesteri posztjáról és helyi képviselői mandátumáról.
A polgármesterségért a korábbi öttel szemben most hárman indulnak. Az 1-es számú egyéni választókerületben tavaly nyolcan indultak az önkormányzati képviselői tisztségért, közülük mostanra négyen visszaléptek, de a kör egy új névvel bővült, így öt jelöltre lehet majd szavazni.
Az urnákhoz 15 339 választópolgárt várnak, ezen belül az 1-es választókerületben, ahol a körzet leendő képviselőjére is voksolhatnak, 2538-an adhatják le szavazataikat.