Ki mit mond az őszödi beszédről?

Infostart
2014. február 26. 09:21
Pintér Sándor belügyminiszter szerint nem az a fontos, hogyan került nyilvánosságra az őszödi beszéd, hanem az, hogy mit tartalmazott. A Demokratikus Koalíció viszont úgy látja, hogy a tárcavezető nem mond igazat.

Pintér Sándor belügyminiszter szerint lényegtelenek az őszödi beszéd kiszivárogtatásának körülményei, mivel azzal nem követtek el bűncselekményt.

"Nem az a baj, hogy nyilvánosságra került az őszödi beszéd, nem az a baj, hogy elhangzott az őszödi beszéd. A baj az, hogy az őszödi beszéd igaz. A baj az, hogy hazudtak. A baj az, hogy a hazugságokkal becsapták az országot, becsapták a választókat" - hangsúlyozta a tárcavezető.

Pintér Sándor ezzel a Demokratikus Koalíció közleményére reagált, amely szerint a belügyminiszter sumákol és hazudik, hiszen csak a dokumentumok egy részét hozták nyilvánosságra.

Az őszödi beszéd kiszivárogtatása múlt héten került újra a közbeszédbe, miután az Alkotmányvédelmi Hivatal anonimizált titkosszolgálati jelentéseket hozott nyilvánosságra honlapján, amelyek szerint egy szocialista politikus szivárogtathatta ki a beszédet, aki erről Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel és az MSZP-frakció tagjaival is egyeztetett.

Gyurcsány Ferenc azonban az ATV-nek nyilatkozva nemmel felelt arra a kérdésre, hogy volt-e része a felvétel kiszivárogtatásában. Azóta szintén a csatornának Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke elismerte, hogy hallotta az őszödi felvételt még annak nyilvánosságra kerülése előtt. Vörös T. Károly, a Népszabadság korábbi főszerkesztője is elmondta, hogy Gál J. Zoltán akkori kormányzati kommunikációért felelős államtitkár felkínálta neki a felvételt, de mégsem küldte el.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke úgy vélte, hogy a titkosszolgálati jelentések közzététele kampánycélokat szolgált. Pintér Sándor viszont hangsúlyozta, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője az ellenzék politikai nyomása miatt döntött a dokumentumok bemutatásáról.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást