Az iráni utasszállító a leadott útvonalán haladt, ám nem vette fel a földi irányítókkal a kapcsolatot. A repülőt végül Gripenek vették rá arra, hogy térjen át a megfelelő csatornára. A járat egyébként sem a cseh, sem a szlovák, sem a lengyel irányítókkal nem lépett előzőleg kapcsolatba - számolt be a történtekről Fekete Tamás.
A levegőben történő "igazoltatás" úgy történik, hogy a Gripenek a földi irányítók segítségével megközelítik az érintett repülőgépet. A vezér mellérepül, és bizonyos nemzetközi jelekkel felhívja a figyelmet arra, hogy kíséretet kaptak - ismertette az alezredes.
Emellett van egy úgynevezett vészfrekvencia, amelyen folyamatosan - a földi irányítókkal egyetemben - megpróbálnak kapcsolatot teremteni az illető géppel.
Ha ez sikerül - ez esetben így történt - akkor átadják a gépnek a megfelelő frekvenciát, amelyre áttérve az felveheti a kapcsolatot a földi irányítókkal.
A magyar Gripenek tegnap végül a román határig kísérték az iráni repülőgépet - tette hozzá Fekete Tamás.
Jóllehet tudták, hogy a gép hova tart, mert nem tért le az előre megadott útvonalától, biztonsági szempontok miatt kellett a határig kísérni a járatot. Hiszen - miként az alezredes fogalmazott - "nem látnak be a gépbe, hogy ott éppen mi történik".
Hozzátette: ha netán egy esetleges eltérítésről lenne szó és a gép letérne az útvonaláról, akkor ha mögötte vannak, meg tudják tenni a szükséges beavatkozásokat.
Hanganyag: Kálló Izabella