Julija Timosenko volt ukrán kormányfő biztos abban, hogy Ukrajna a közeljövőben csatlakozik az Európai Unióhoz. A néhány órája szabadon engedett ellenzéki politikus erről az után beszélt, hogy este megérkezett Kijevbe. Az ukrán ellenzéki politikus felelősségvonást követelt a véres eseményekkel összefüggésben. Az ukrán parlament nem sokkal Julija Timosenko szabadon bocsátása előtt eltávolította pozíciójából Viktor Janukovics államfőt, és előrehozott elnökválasztást írt ki, május 25-re. A börtönből szabadult politikus közölte, indul a megmérettetésen. Közben a sajtó azt találgatja, hol van Viktor Janukovics, még Ukrajnában, vagy sikerült elhagynia az országot. Washington és Európai Uniós politikusok is üdvözölték az ukrajnai fejleményeket. Közben az ukrán egészségügyi tárca szerint 82-re nőtt a halálos áldozatok száma, ám más források szerint ennél jóval többen vesztették életüket a zavargások során.
Az ország minden településén van állandó rendőri jelenlét, miután a kormány az elmúlt négy évben megerősítette a rendőrséget. Erről a miniszterelnök beszélt csaknem 1400 rendőr és tűzoltó tiszthelyettes ünnepélyes eskütételén Budapesten. Orbán Viktor úgy fogalmazott: megtisztították a rendőrséget azoktól, akik a bűn oldalára álltak, és korszerűbbé tették a rendvédelmi munka feltételeit. Hozzátette: a kabinet emellett kemény, de igazságos, a tisztességes embereket védő törvényi környezetet teremtett. Szavai szerint az egyenruha erőt és tartást ad, az egyenruhás szolgálat mindig kiemelkedő felelősséggel jár.
Összesen 49 milliárd forint értékű, a gyorsforgalmi hálózatra is kiterjedő útfelújítási programot jelentett be az infrastruktúráért felelős államtitkár. Völner Pál az M3-as autópálya Szilas pihenőhelyén tartott tájékoztatón elmondta: 314 kilométeren újítják fel az utakat jövő év végéig, részben uniós forrásból. A munkákat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. végzi a gyorsforgalmi úthálózaton 180 kilométeren. Ez érinti az M1-es, az M3-es és az M7-es autópályát, valamint az M30 autóutat. Az országos főúthálózaton 134 kilométeren újítja fel az utat a közútkezelő.
Estig 170 jelöltet vettek nyilvántartásba az egyéni választókerületi választási bizottságok. A legtöbben, 98-an a Fidesz és a KDNP közös jelöltjei - derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból. A baloldali összefogás jelöltjei következnek 39 jelölttel, majd a Jobbik 22-vel. A többi pártnak és szövetségnek eddig négy vagy annál kevesebb jelöltje van nyilvántartásba véve. Az egyéni választókerületekben azok a jelöltek indulhatnak, akik összegyűjtöttek 500 érvényes ajánlást. -- Tegnap (pén) az első országos listát is nyilvántartásba vette a Nemzeti Választási Bizottság: a Fidesz-KDNP közös listáját Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vezeti.
Egyre több európai ország jelent kiterjedt influenzajárványt, Magyarországon is egyre intenzívebben terjed a betegség, az előző héthez képest a múlt héten 30 százalékkal többen fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ szerint a megelőző heti tizeneggyel szemben már 16 uniós ország adott jelentést kiterjedt influenzajárványról. Magyarországon továbbra is főként az influenza A vírus jelenlétét mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok.
Lapértesülés szerint döntött a kormány az alapellátásnak félretett tízmilliárd forint elosztásáról. A Népszabadság információi szerint az összeget a háziorvosok, házi gyermekorvosok, a körzetekben dolgozó szakdolgozók, a védőnők és az alapellátó fogorvosok között osztják szét. A tízmilliárdból 2,8 milliárdot az alapellátás minőségének javítására szánnak. A márciusi emelés havonta 36 ezer forinttal növeli az átlagos praxisok bevételét.
Végső búcsút vettek Jancsó Miklóstól. A kétszeres Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas filmrendezőt sok száz tisztelője, barátja, pályatársa kísérte utolsó útjára a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A 93 évesen elhunyt Jancsó Miklóst saját halottjának tekintette a Magyar Filmművészek Szövetsége, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fővárosi Önkormányzat is. A világhírű alkotó nevéhez olyan világhírű filmek kötődnek, mint az Oldás és kötés, a Szegénylegények, a Csend és kiáltás, a Fényes szelek, az Égi bárány. Utolsó játékfilmjét, az Oda az igazságot a 2010-es Filmszemlén mutatták be.
Elhunyt Csala Zsuzsa Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész. A színész életének 80 éves volt. Csala Zsuzsát a Vidám Színpad saját halottjának tekinti.
Olaszországban letette hivatali esküjét a Matteo Renzi vezette új kormány. Olaszország eddigi legfiatalabb kormánya kezdi meg munkáját és a 16 miniszter közül nyolc nő. A politikus korábban hangsúlyozta: meg kell valósítani azokat az alkotmányos-gazdasági reformokat, melyekre az ország évek óta vár. A 63. olasz kormány hétfőn és kedden kér bizalmat a római parlament két házában.