Orbán Viktor válaszlevele a Mazsihisznek: húsvét után folytassuk a párbeszédet!

InfoRádió / MTI
2014. február 20. 09:52
"Február 15-én, a választási kampány hivatalosan is elkezdődött. Belátom, hogy a mostani pillanat aligha alkalmas arra, hogy együttérzéssel és higgadtan mondhassuk el véleményünket egymásnak" - fogalmaz Orbán Viktor kormányfő abban a válaszlevélben, amelyet a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetőségének küldött, és amelyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője juttatott el csütörtökön az MTI-hez.

Orbán Viktor megfogalmazása szerint az a veszély fenyeget, hogy "a legnagyobb jó szándék mellett sem halljuk meg egymás hangját". Ezért a miniszterelnök a levélben azt javasolja, hogy a párbeszédet "a mindannyiunk számára megújulást hozó húsvéti ünnepek után" folytassák.

A miniszterelnök írásában hangsúlyozza, "kormányaim, az előző és a mostani is, zéró toleranciát hirdetnek az antiszemitizmussal szemben, nyitottsággal, együttérzéssel fordul az áldozatok, az emlékezni akarók és az emberi méltóság hívei felé".

A Mazsihisz, február elején tartott közgyűlésén döntött arról, hogy a szervezet nem vesz részt a Holokauszt-emlékév kormányzati programjaiban. Egyben azt kérték a miniszterelnöktől, hogy állítsa le a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű felállítását, tegyen lépéseket a józsefvárosi Sorsok Háza projekt leállításáért és a Veritas kutatóintézet élére kinevezett Szakály Sándor felmentéséért. A Mazsihisz vezetősége levelet írt Orbán Viktornak, amelyben alternatív megoldásokat javasolt.