Kampányhírek - összefoglaló

InfoRádió / MTI
2014. február 20. 15:54
Munkahelyteremtésre fordítják a 2014-2020-as európai költségvetési ciklusban Magyarországra érkező támogatások 60 százalékát - jelentette be a szerdai kormányülést követően a nemzetgazdasági miniszter a Fidesz-KDNP salgótarjáni kampánynyitó rendezvényén.

Magyarország gazdaságfejlesztésre 2900, területfejlesztésre 1200 milliárd forint uniós forrást használnak fel - tette hozzá Varga Mihály. A miniszter a 400-450 fős hallgatóságnak elmondta: a kormány az elmúlt négy évben kiszabadította az országot az adósságcsapdából, előtörlesztette az IMF-hitelt, és úgy vállalta át az önkormányzatok adósságát, hogy eközben három százalék alá szorította a költségvetési hiányt és jelentős eredményeket ért el a foglalkoztatásban.

A miniszter bejelentette: ahogy Csehországban elérte az ötmilliót a foglalkoztatottak száma, Magyarország is ezt célozza meg.

A salgótarjáni kampánynyitón Becsó Zsolt (Fidesz) közölte: a kelet- nógrádi térségben a választás tétje az, hogy a terület három-négy év alatt a fejlődő központi régióhoz kerül, vagy végleg leszakad. Megjegyezte: az elmúlt négy évben 60 milliárd forint fejlesztés történt ebben a térségben, és ha a Fidesz-KDNP folytathatja a kormányzást, akkor a fejlődés a Pétervására, Ózd és a felvidéki Fülek és Rimaszombat számára is új lehetőségeket nyithat.

Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz), Salgótarján polgármestere megjegyezte: a szocialista és a polgári gondolkodás közötti különbséget jelzi, hogy míg az MSZP megyei listavezetője, Boldvai László 1050 négyzetméteres luxusvillát építtetett a városban, a jobboldali városvezetés kormányzati támogatással éppen ekkora alapterű bölcsőde építésébe fog, ugyanis az előző szocialista önkormányzat ezt az intézményt is bezáratta.

Nagyszabású panelház-felújítással folytatódhat a rezsicsökkentés - mondta László Tamás fideszes országgyűlési képviselő és Németh Szilárd rezsicsökkentésért felelős politikus. A politikusok úgy fogalmaztak: a panelfelújítást negyedik rezsicsökkentésnek is lehet majd nevezni, mert ennek révén energiát lehet megtakarítani.

Az ellenzéki összefogás elvesztette bizalmát a választási rendszer megfelelő működésében és az adminisztráció felkészültségében - közölte az Együtt-PM társelnöke. Szigetvári Viktor felszólította a kormányt: bizonyítsa be, hogy a választási informatikai rendszer zárt és jól működik. Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke arról beszélt, a választási szervezetek hibák sorozatát követték el, ezért a szándékosság gyanúja is felvetődik.

Bemutatta választási programját a Jobbik. Vona Gábor pártelnök a megélhetést, a rendet és az elszámoltatást nevezte a program három alappillérének és hangsúlyozta: pártja készen áll az ország kormányzására. A 85 oldalas dokumentum tartalmazza a korábban már ismertetett Hét vezér tervet, az ágazati programokat, valamint a 60 lépés programját.