Hogyan boldogulnak a külföldi álláskeresők hazánkban?

InfoRádió / MTI
2014. február 19. 19:19
Általában egy nyelviskolában kezdődik egy Magyarországra került külföldi munkavállaló karrierje, enélkül ugyanis alkalmazottként elhelyezkedni szinte lehetetlen, de a vállalkozók is nehezen boldogulnak a magyar nyelv ismerete nélkül - osztotta meg tapasztalatait Deák Andrea, a GreenSearch vezetője.

Deák Andrea elmondta, hogy több mint 45 ezer külföldi állampolgár dolgozik Magyarországon törvényes keretek között, mintegy 40 százalékuk román állampolgár. A magyarországi kínaiak számát pedig 20 ezerre becsülik.

Tapasztalatai szerint a hazánkban állást vállaló külföldiek egyik típusába azok a csúcsmenedzserek, szakemberek, mérnökök tartoznak, akiket egy külföldi cég küld ide, a magyarországi leányvállalatához. Az ő helyzetük könnyebb, egyszerűbb, s itteni munkájukhoz nem szükséges feltétel a magyar nyelvtudás.

Sokkal többen vannak, akik házasságuk révén kerülnek hazánkba, illetve nálunk tanultak és egy kapcsolat miatt itt ragadnak, vagy éppen megtetszett nekik az ország. Az ő helyzetük már sokkal nehezebb. Hiszen hiába volt az illető mondjuk egy vezető állásban Németországban előtte, automatikusan nem
tud elhelyezkedni, ha nem beszél magyarul és nincs pár év helyi tapasztalata - mutatott rá a fejvadász.

Hozzátette: a vállalkozóknak is szükségük van a nyelvtudásra, hiszen az üzleti életben, egy-egy tárgyaláson a részletek, nüanszok megértése is fontos lehet, enélkül pedig nincs jó üzlet. Így az ő itteni "karrierjük" is általában a nyelviskolákban kezdődik.

Kisebb pozíciók esetében a külföldi szakembereknek, mérnököknek vidéken nagyobb lehetőségük nyílna munkavállalásra, de a legtöbben ragaszkodnak a fővároshoz - mondta Deák Andrea.