Kerékpárút épül a Tisza jobb partján

InfoRádió / MTI
2014. február 18. 07:12
Kerékpárút épül a Tisza jobb partján lévő árvízvédelmi töltésen Tiszasüly és Kőtelek között, a 12 kilométer hosszú és 3 méter széles, zúzottkő alapra terített aszfaltcsík nyár végi elkészülte után része lesz az EuroVelo - Lappföldtől Athénig tartó - nemzetközi kerékpárút-hálózat 11. számú útvonalának.

A beruházás az Új Széchenyi Terv Észak-Alföldi Regionális Operatív Programjához benyújtott sikeres pályázaton nyert európai uniós pénzből valósul meg. Miután az Irányító Hatóság a közelmúltban arról döntött, hogy 80 millió forinttal megemeli a projekt kötelezettségvállalását, így immár összesen 680 millió fordítható a kiépítésre - közölte Lovas Attila, a projektgazda Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) vezetője az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint a fejlesztéssel alapvetően a turistáknak kívánnak kedvet csinálni a táj felkereséséhez.

A beruházás során három helyen alakítanak ki pihenőhelyet, és ezek közül két helyen tájékoztató táblák nyújtanak segítséget a kerékpározóknak. Ezeken feltüntetik a turisztikai látványosságokat, azok internetes elérhetőséget, valamint a helyi flóra és fauna jellegzetes fajait is megismerhetik az érdeklődők. A tartalmakhoz a projekt honlapján és egy facebook oldalon is hozzá lehet férni. Az információs és tájékoztató táblákon, valamint a honlapon angolul is megjelennek a tudnivalók.

A Kötivizig a töltéskoronán lévő utat egyben szervizútként használhatja, így az árvízvédelmi munkák a korábbihoz képest jelentős időelőnnyel végezhetők.