Hamarosan építeni kezdik az ország legnagyobb vágóhídját - lapszemle

Infostart
2014. február 18. 06:37
A pénzcentrum.hu összeállításából kiderül: kimondottan sok kedvezmény vár azokra, akik egészségpénztáron keresztül vásárolnak sífelszerelést. Az index a világ első, hajót elsüllyesztő tengeralattjárójáról emlékezik meg.

A Népszabadság cikkéből kiderül: amennyiben minden szükséges engedély időben megérkezik, hamarosan építeni kezdik az ország legnagyobb vágóhídját, Mohácson. A lap úgy tudja, a második negyedévben az útépítéssel és közművek fejlesztésével kezdődik meg az építkezés, az év második felében pedig már az üzem kivitelezési munkái is elindulnak. A projekt a tervek szerint mintegy 15 milliárd forintba kerül majd.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy már heteken belül megkezdődhet az egykori ipari minisztérium épületének bontása a Margit körúton. Várhatóan a jövő hét második felére meglesz a kivitelező, aki ezt követően el is kezdheti a munkaterület elkészítését. A bontást augusztus végéig kell befejezni, az egykori minisztérium helyén közpark létesül, amelynek ötletpályázatáról február 28-án dönt a bírálóbizottság.

Az index a világ első, hajót elsüllyesztő tengeralattjárójáról emlékezik meg. A H. L. Hunley háromszor is elsüllyedt: kétszer a tesztek során, egyszer egy támadás után, így miután ő maga egyetlen hajót tudott elsüllyeszteni az amerikai polgárháborúban, meglehetősen rossz hatékonysággal dolgozott: minden megölt ellenséges katonára négy saját áldozat jutott.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy már a jövő héten újra összeülhet az Országgyűlés mentelmi bizottsága, hogy Simon Gábor rejtegetett százmillióinak eredetét vizsgálja. Az ülésre meghívják az MSZP volt elnökhelyettesét is - aki eddig egyetlen a témában tartott bizottsági ülésen sem jelent meg. A bizottság elnöke levélben kérte Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy az ügyészség lehetőleg tartsa naprakészen a bizottságot az ügy kapcsán.

A pénzcentrum.hu összeállításából kiderül: kimondottan sok kedvezmény vár azokra, akik egészségpénztáron keresztül vásárolnak sífelszerelést. A befizetések azonban más célokra is felhasználhatóak, azzal nem csak saját magunk, de közeli hozzátartozóink is élhetnek. Kedvező lehet a 20 százalékos szja jóváírás , és lekötés esetén a további 10 százalékos személyi jövedelemadó-jóváírás lehetősége is.

Az index a jövő akkumlátoráról azt írja: mint a gránátalmában a magok, úgy sorakoznak a Stanford Egyetemen kifejlesztett akkuban a szilícium nanorészecskékből készült anódok, így hosszabb használat során sem csökken az energiatároló kapacitása. A kísérletekben az anód 97 százalékos kapacitáson működött ezer töltési ciklus után is, ami azt jelenti, a megoldás megérett arra, hogy a boltokba kerüljön.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy továbbra is keresik a kiskapukat a külföldiek - a korábban zsebszerződéssel megszerzett földeket továbbra sem adnák ki a kezükből. Ennek érdekében a helyiek élő-haszonbérleti jogának gyakorlását nehezítő szerződések tűntek fel Nyugat-Magyarországon.

A portfolio.hu összeállításából kiderül: a helyi tömegközlekedés ára csökkent leginkább 2014-ben, de több mint 4 százalékkal olcsóbbak lettek a gyermek és a női felsőruházatok is. Jelentősen drágább lett viszont a friss zöldség, a KSH adatai szerint itt közel 18 százalékos árnövekedés történt. A 140 vizsgált termékkörből és szolgáltatásból a postai szolgáltatások, a burgonya és a csokoládé is 3 százalék feletti drágulást mutatott.

A pénzcentrum.hu arról ír, hogy ugrásszerűen nőtt a tanulmányok finanszírozására felvett hitelek elfogadottsága. A 18-69 éves korosztály közel fele a hiteleket nagyobb léptékű célok elérését segítő eszköznek tartja. Az elmúlt két évben 26 százalékról 42 százalékra nőtt azok aránya, akik a személyi kölcsönt egyfajta biztonsági tartalékként tekintik.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG:
LAPSZEMLE 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
LAPSZEMLE 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
LAPSZEMLE 3
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást