Diákhitel: nyakunkon a leadási határidő!

Infostart
2014. február 17. 07:18
Hétfőn zárul a tavaszi szemeszter első Diákhitel-igénylési időszaka. Aki addig jelzi igényét,az márciusban már hozzá is juthat az első havi pénzéhez - mondta el az InfoRádiónak Imre Zita, a Diákhitel Központ Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója.

Február 17-én lesz a tavaszi félév első diákhitel-igénylési határideje. Azok az egyetemi-főiskolai hallgatók, akik még soha nem igényeltek diákhitelt, eddig az időpontig még megtehetik, és az egész félévre vetítve akár 250 ezer forintot is felvehetnek a szabad felhasználású diákhitel esetében. Ehhez az összeghez március közepén már hozzá is tudnak jutni -mondta Imre Zita.

Utalt arra, hogy a szabad felhasználású diákhitel kamata jelenleg 6,5 százalék, ami a diákhitel történetének legalacsonyabb kamatszintje.

Ez a június 31-ig érvényes kamat nem csak azok számára érdekes, akik most vesznek fel hitelt, hanem azoknak is, akik már törlesztenek, hiszen az ő tőketartozásuk ezzel a kamattal terhelődik a követező időszakban - hívta fel a figyelmet a kommunikációs igazgató.

Ami pedig a Diákhitel 2.-t illeti: ez továbbra is fix 2 százalékos kamattal elérhető, az e fölötti részt az állam kamattámogatás formájában vállalja át a hallgatóktól.

Ezt a hitelt kizárólag önköltséges képzésben részt vevő hallgatók igényelhetik - hangsúlyozta Imre Zita.

Azt is elmondta, hogy a diákok az idei tanévtől a legegyszerűbben, legkényelmesebben az egyetemük belső tanulmányi rendszerén, az ETR- Neptun rendszeren keresztül tudják elindítani a hiteligénylést. Elektronikusan kell kitölteniük a szükséges adatlapokat, amelyeket vagy a felsőoktatási intézmény tanulmányi osztályán, vagy az intézményekben lévő hitelleadási pontokon nyomtatnak ki, s ott írhatják alá a hallgatók a dokumentumokat.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást