A ciklus utolsó ülését tartja az Országgyűlés

InfoRádió / MTI
2014. február 13. 06:46
Ha nem hívnak össze rendkívüli ülést, a választás előtt ma ülésezik utoljára az Országgyűlés. A 9 órakor kezdődő ülés a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd négy törvényjavaslat záróvitáját tartják meg a képviselők. A várhatóan 11 órától induló határozathozatalok során a szocialista Simon Gábor mentelmi ügye mellett várhatóan a még folyamatban lévő javaslatokról, köztük az országgyűlési törvény módosításáról és a szintén a tavaszi választás után hatályba lépő, új házszabályról szavaznak a képviselők.

A 199 fős Országgyűlésre szabott házszabállyal már korábban is foglalkozott a sajtó. A legutóbbi módosítás alapján viszont törölték a szövegből, hogy az Országgyűlés elnökének érkezésekor a képviselőknek felállva kell köszönteniük a választópolgárokat. Az új megfogalmazás szerint az ülés kezdéseként a levezető elnök és az ülés résztvevői mind felállva köszöntik a választópolgárok közösségét.

Az új házszabály elfogadása a jelenlegi Országgyűlés utolsó törvénymódosítása lehet. A kormánypártok kezdeményezésére megszűnhet a parlamenti részletes vita, a képviselők - akiknek száma 199-re csökken - ezentúl az új, kétszintű bizottsági rendszerben módosíthatják a tárgysorozatba vett javaslatokat. Az új házszabály az Országgyűlés ülésezésének gyakoriságára nem tartalmaz előírást.

Az Országgyűlés jogszabályt alkothat a bizalmi vagyonkezelők tevékenységéről, továbbá a kollektív befektetési formákról és kezelőikről. A ciklus utolsó ülésnapja interpellációkkal, azonnali kérdésekkel és kérdésekkel zárul. Részletes vagy általános vitákat már nem folytatnak a képviselők, így a tervek szerint várhatóan délután 3 körül be is fejezik a ciklus utolsó ülését.