Simon Gábor titkos pénzei nyomában

Infostart
2014. február 10. 08:23
Simon Gábor MSZP-s politikus igazolatlan jövedelmének több mint négyszereséhez közelít az a vagyoni hátrány, amelyet 2010 után tártak fel a XVIII. kerületben - írja a Magyar Nemzet. A Fidesz-KDNP-s vezetés csaknem egymilliárdos károkozás miatt 32 ügyben tett büntetőfeljelentést. Eddig egy elsőfokú elmarasztalás született, s valamennyi visszaélés az előző ciklushoz köthető, amikor Simon a helyi képviselő-testület tagja is volt.

Közpénzek százmilliói tűnhettek el a XVIII. kerületben Mester László volt MSZP-s polgármester és korábbi párttársa, Simon Gábor volt önkormányzati képviselő és parlamenti képviselő idején - derült ki a Magyar Nemzet birtokába került, 32 feljelentésből álló dokumentumcsomagból. Az eltitkolt, igazolatlan jövedelemből származó, adózatlan 240 millió forintja okozta botrány miatt távozni kényszerülő Simon eddig nem adott magyarázatot a pénz eredetére.

A nyomozásokat elindító feljelentéseket 2010 és 2012 között az önkormányzat kormánypárti vezetésének kezdeményezésére létrehozott elszámoltatási munkacsoport javaslatára - az belső ellenőri jelentések alapján - Lévai István alpolgármester tette meg. Az önkormányzattal és cégeivel kapcsolatban álló vállalkozások közötti ügyleteknél leggyakrabban hűtlen és hanyag kezelés, csalás, vesztegetés, sikkasztás bűncselekménye vetődött fel, s ezekkel az ismeretlen tettesek legalább 940 millió forintos vagyoni hátrányt okozhattak. Eddig egyetlenegy nem jogerős ítéletben marasztalták el egy kerületi cég vezetőit, magánokirat-hamisítás miatt. Hét nyomozást megszüntettek, az önkormányzat minden esetben panasszal élt.

Így történt a Simon-ügy kirobbanásakor megismert kötvénykibocsátás ügyében is. Most a Legfőbb Ügyészség elrendelésére a Fővárosi Főügyészség vizsgálja a hanyag kezelés vétségében bűncselekmény hiányában megszüntetett nyomozás aktáit. A feljelentéshez csatolt szakvélemény alapján az önkormányzat hárommilliárdos kötvénykibocsátását és a lebukott szocialista titkos pénzét kezelő osztrák banknak a piaci ár csaknem harmincszorosát, hatvanmillió forintot fizettek ki. A kerületben további büntetőeljárás zajlik többek között egy önkormányzati társaság honlapjának értékaránytalan elkészíttetése, cégvezetőknek adott jogosulatlan prémiumok, jutalmak kifizetése, szükségtelen médiaelemzések, tanulmányok megrendelése, óvodák, iskolák, intézmények felújítására, karbantartására, kert- és parkrendezésekre kötött szerződések miatt.

A kerületi ügyekben rendőrségi vizsgálatok tárgyát képezik még nagy értékű, elszámolatlan készpénzfelvételek, elvégzetlenül kifizetett vagy elfogadhatatlan minőséggel is átvett munkák, kijátszott közbeszerzési szabályok, szabálytalan gépkocsihasználat, lakás- és helyiséggazdálkodási visszaélések, jogosulatlan kölcsönszerződések is.

Simon Gábor 1999 és 2003 között önkormányzati tanácsadóként havi 150 ezer és 350 ezer forint közötti összegekkel "segítette" a XVIII. kerületi önkormányzat munkáját, s parlamenti képviselőként csaknem négymilliót tett zsebre megbízási szerződés alapján. Kiemelt szerepe volt a helyi gazdasági tanácsadó testület irányításában. Az Állami Számvevőszék a 2003-ról szóló jelentése elmarasztalta az önkormányzatot a vagyongazdálkodás szabálytalanságai miatt. 2010-re tízmilliárd fölé duzzasztották a kerület adósságállományát.

Hétfőn tárgyalja az Országgyűlés mentelmi bizottsága az MSZP bukott elnökhelyettesének, Simon Gábornak az ügyét, akit adócsalás és magánokirat-hamisítás gyanúja miatt kért ki a legfőbb ügyész a múlt héten. Simont meghívták az ülésre, de hogy elmegy-e, nem tudni. A lap szerette volna megtudni Simontól, megjelenik-e a mai bizottsági ülésen, ám telefonon nem érték utol. Az MSZP-nél pedig újfent azt válaszolták: Simon magánember, ezért őt keressék.