Rengeteg esőt hoz a vasárnap

Infostart
2014. február 9. 09:10
Budapest egyes részein láthatóvá vált a nap vasárnap reggelre, mégsem számíthatunk sok jóra a met.hu előrejelzése szerint: nagyrészt borult, ködös idő lesz vasárnap, és jelentős mennyiségű csapadék is hullhat.

Nagyrészt borult, északkeleten helyenként tartósan párás, ködös idő lesz vasárnap, de a Dunától keletre délelőtt szakadozott lehet a felhőzet. Délelőtt nyugat felől újabb csapadékzóna érkezik, ezért késő estig összességében ismét sokfelé várható eső, a Dunántúlon helyenként jelentős mennyiségű csapadék is hullhat.

Késő délután, este a Dunántúli-középhegység területén havazás is előfordulhat. A Dunántúlon kezdetben a délies, majd estefelé az északnyugatira forduló szél lehet olykor erős, másutt legfeljebb élénk lesz a légmozgás.

A csúcshőmérséklet az ország nagy részén 6 és 11 fok között valószínű, de délkeleten ennél kissé melegebb is lehet. A déli óráktól a Dunántúl északi felén már csökken a hőmérséklet. Késő este nyugaton 2, 4, másutt még 5, 9 fokra számíthatunk.