"Ma bohóckodnak és balhéznak, kampánycélokra használják a magyarok energiabiztonságának ügyét. 2010 előtt nem csak támogatták a paksi atomerőmű fejlesztését, de az is kiderült, hogy az atomerőmű a szocialisták kifizető helye volt. Józsa Istvánhoz, a szocialisták budapesti pénztárnokához, Gyurcsány Ferenchez és más szocialistákhoz közeli cégek milliárdokat talicskáztak ki onnan" - írták közleményükben.
Vasárnap délelőtt az Együtt-PM három aktivistája felmászott a Sándor-palota erkélyére, és paksi népszavazást követelő transzparenseket helyeztek el. Az aktivisták kiszedték foglalatukból az oromzaton elhelyezett nemzetiszínű és uniós lobogókat, és azt mondták: azokat "zálogba" veszik, amíg Áder János köztársasági elnök nem küldi vissza a parlamentnek a paksi bővítésről szóló jogszabályt, illetve nem kezdeményez népszavazást az ügyben.
Bajnai Gordon, miniszterelnöki pozícióban, egyértelműen a paksi bővítés mellett foglalt állást.
További információk itt.
Előállították a demonstrálókat a Sándor-palotától
A Készenléti Rendőrség munkatársai délután háromnegyed egy körül előállították azt a három demonstrálót, aki a paksi bővítésről szóló döntés miatti tiltakozásul korábban felmászott a Sándor-palota erkélyére. Megkezdték annak az öt társuknak az előállítását is, akik ebben segítettek nekik azzal, hogy tartották a létrájukat.
Az először előállítottakat az I. kerületi rendőrkapitányságra viszik, ahol a helyszínen elhangzottak szerint nemzeti jelkép megsértése és garázdaság miatt indulhat ellenük eljárás. A téren hallható hírek szerint lehetséges, hogy a többi demonstrálót a XII. kerületi rendőrkapitányságra viszik.
Az előállítottak a rendőrség intézkedése során többször is hangosan azt kiabálták: "népszavazást Paksról!". Az egyik demonstráló, Rózsa Milán pedig azt mondta a sajtó képviselőinek, hogy vállalják tettük következményeit.
A nemzetiszínű és az európai uniós zászlót nem vihették magukkal az őket elszállító rendőrségi járműbe, hanem egy kerítéshez támasztották. Az előállítás során megérkezett egy civil ruhás férfi - feltehetően a Köztársasági Elnöki Hivatal alkalmazottja -, aki vállára vette a két zászlót és bevitte a Sándor-palotába. A két lobogót hamarosan ismét kitűzték az épületre.