A jelenlegi legfontosabb magyar közügynek tartja a Fidesz, hogy tisztázódjon az MSZP-ből csütörtökön kilépett Simon Gábor eltitkolt külföldi számlájának eredete. Gulyás Gergely, a kormánypárt képviselője azt mondta: a mentelmi bizottság hétfői ülésén Simon Gábornak és pártjának egyértelmű választ kell adnia arra, honnan származik a politikus ausztriai bankszámláján tartott mintegy 240 millió forintos vagyon. Előzőleg az MSZP szóvivője közölte: a párt lezártnak tekinti az ügyet, vagyona eredetét pedig Simon Gábornak vagy az igazságszolgáltatásnak kell tisztáznia. Az MSZP elnökhelyettese csütörtökön jelentette be, hogy lemond pártbeli tisztségeiről és kilép a szocialista pártból, emellett jövő szerdai hatállyal lemond képviselői mandátumáról. A Magyar Nemzet kedden írta meg, hogy Simon Gábor nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában ausztriai számláin tartott csaknem negyedmilliárd forintos betéteit.
Bírósághoz fordul az LMP társelnöke azért, hogy a kormányzat adja ki számára a paksi erőmű bővítéséről kötött szerződéseket. Szél Bernadett elmondta: levélben kérte a nemzeti fejlesztési minisztertől, hogy nyújtson neki betekintési lehetőséget a szerződésbe. Emlékeztetett arra: képviselőként joga van a minősített adatok megismeréséhez is.
Péntektől lehet pályázni a tanyafejlesztési program kiegészítő támogatására, amelynek keretösszege 300 millió forint. A tanyagazdaságok fejlesztésére elnyerhető összeg felső határa fejenként 2,2 millió forint, az egyéni tanyavillamosításra fordítható összeg maximuma pedig 5 millió forint lehet. A 2011-ben indított programra az elmúlt 3 évben 6 milliárd forint jutott.
Piacfelügyeleti munkacsoportot hoz létre a kormány. A testület előkészíti a kabinet piacfelügyelettel összefüggő döntéseit, emellett egyeztet a szakmai hatóságokkal és összehangolja azok tevékenységét. A munkacsoport elnöke a fogyasztóvédelemi és piacfelügyeleti feladatokat ellátó helyettes államtitkár.
Jóváhagyta a Budapesti Szabadkikötő fejlesztését a kormány. A MAHART Szabadkikötő Zrt. - mint a támogatás-igénylője - nettó 2 milliárd 996 millió forint támogatáshoz juthat, ami a beruházás értékének 92 és fél százaléka.
A tengelyszám-beállítást, az útdíj adatszolgáltatást és a díjköteles szakaszok elszámolását is érintik az útdíj rendszer vasárnap életbe lépő változásai. A 3,5 tonnánál nehezebb össztömegű teherjárművek üzemben tartóit levélben értesítették a változásokról. Az érintettek február 15-ig jelezhetik, hogy internetes felületen vagy bevallási közreműködő segítségével kívánják beállítani a tengelyszámot.
Aláírta az idei bérmegállapodást a szakszervezetekkel a Dunaferr. A központi üzemi tanács elnöke elmondta: az idei 2 százalékos béremelés júliustól esedékes. Borbély Zoltán hangsúlyozta: a bérfejlesztés mellett a dolgozók több mint egymilliárd forintnyi juttatásukról mondtak le munkahelyük védelméért.
Szeptembertől újabb pedagógus-béremelés várható - közölte a köznevelésért felelős államtitkár. Hoffmann Rózsa szerint átlagosan csaknem 10 ezer forintos nagyságrendben nőnek a keresetek. Így egy éven belül háromszor emelkedik a pedagógusok bére: szeptemberben átlagosan 34 százalékkal, januárban pedig további 8-10 ezerrel forinttal nőttek a fizetések.
Újra benyújtja engedélyeztetésre online kasszáit az Alt Cash Kft. A cégnek egy másik forgalmazó nyújtott szakmai segítséget a hibák elhárításához. Az Alt Cash arra kéri megrendelőit, hogy egyelőre várjanak más pénztárgép megrendelésével február 16-ig, mert látnak esélyt arra, hogy gyorsított eljárásban megkapják a forgalmazási engedélyeket.
Libri-Shopline Nyrt.-re változik a Shopline-webáruház neve - erről döntött a Libri és a Shopline könyvkereskedelmi cégek egyesülésével létrejött társaság közgyűlése. Az öttagú igazgatóság elnöke Spéder Zoltán, a háromtagú felügyelő bizottság elnöke Lantos Csaba lett.
Keresik az év legjobb háziorvosi praxisát a Kárpát-medencében. A páciensek gyógyulásuk történetével március 10-ig jelölhetik az elismerésre orvosukat. A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt 10-10 történetre március 16-a és 30-a között szavazhat a nagyközönség a www.azevpraxisa.hu oldalon.
Szocsiban megkezdődött a XXII. téli olimpia: a 16 napon át tartó versenysorozatot Vlagyimir Putyin orosz államfő nyitotta meg. Az Olimpiai Stadionba 18.-ként bevonuló magyar küldöttség nemzeti zászlaját a váltó tagjaként 2009-ben Európa-bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, Heidum Bernadett vitte. Szocsiban 88 ország csaknem 3 ezer versenyzője - köztük 16 magyar - indul. A XXII. téli olimpián 15 sportág 98 versenyszámában avatnak győztest, február 23-áig.