Akcióban az Akác-koalíció

Infostart
2014. február 3. 20:58
Hungarikummá tennék az akácfát és az akácmézet. A kezdeményezők szerint erre azért van szükség, mert félő, hogy az Európai Bizottság ennek a nem őshonos fafajnak a kiirtására kötelezi a tagállamokat. Az erről szóló rendelettervezet ugyanis már az Európai Parlament előtt van. A teljes állomány kivágását a természetvédők sem támogatják, de a védett területeken nem látják szívesen a fajtát.

Az akácfa észak-amerikai eredetű, vagyis nem őshonos Magyarországon, háromszáz évvel ezelőtti betelepítése viszont nálunk volt a legsikeresebb. Európa akác-állományának fele nálunk található, bár még így is csak a magyarországi erdők egynegyedét teszi ki - mondta Glattfelder Béla.

A fideszes európai parlamenti képviselő környezetvédelmi okokból is ellenzi az akác kiirtását. Az InfoRádiónak elmondta: különösen fontos, hogy legyenek olyan fajaink - és az akác feltétlenül ilyen - amelyek hatékonyan képesek a légköri szén-dioxidot megkötni.

Az InfoRádió értesülése szerint, több szakmai szervezet és egyetem Akác-koalíciója még ezen a héten kezdeményezi a fehérakác és az akácméz hungarikummá minősítését. Ezzel kikerülhető lenne egy esetleges kiirtási kötelezettség. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület az elsők között csatlakozott a kezdeményezéshez, ami nem meglepő, hiszen az akác és az akácméz összesen kétszázezer ember megélhetését biztosítja - mondta Mészáros József a méhészeti egyesület elnöke. Hozzátette: Magyarországon évente mintegy 25 ezer tonna mézet termelnek. Ennek hatvan százalékát az akácméz adja.

Mészáros József szerint az akác kordában tartható fafajta, a környezetvédők szerint azonban ez nem így van. Gálhidy László a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője az InfoRádiónak azt mondta: a gyakorlatilag kiirthatatlan akác gazdasági szempontból valóban hasznos, környezetvédelmileg viszont kockázatos, ezért a védett terülteken nincs létjogosultsága.

"Rengeteg nitrogént juttat a talajba, ezért van az, hogyha besétálunk egy akácosba, akkor szinte semmit nem találunk az aljnövényzetben, a csalán, a bodza és néhány egyszerű fűféle, ami megmarad alatta" - magyarázta a szakértő.

Az akácfa hungarikummá nyilvánítása érdekében az Akác-koalíciótól függetlenül, de annak támogatásával, aláírás-gyűjtés indult az interneten, néhány nap alatt több ezren csatlakoztak a petíció megfogalmazóihoz.

Az Európai Bizottság rendelettervezetet készít elő az úgynevezett idegenhonos özönfajokkal kapcsolatban, és megvan a kockázata, hogy akácot is idesorolják. Ezt a fafajt már ma is próbálják visszaszorítani, sok helyen nem engedik az akácerdőket újratelepíteni, természetesen megújulni, nem adnak támogatást sem erdő-, sem energiaerdő-telepítésre.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást