A Népszabadság cikkéből kiderül: még a választások előtt megkapják a háziorvosok azt a pluszpénzt, amire tízmilliárd forintot tett félre idén a kormányzat. Selmeczi Kamill, a FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Szövetségének elnöke a lapnak elmondta: a háziorvosi praxisok kártyapénzét a kormány az elmúlt másfél évben két alkalommal is emelte, így annak összege a korábbi 164 forint helyett 200-ra változott. Erre jön márciusban az újabb többletpénz. Az összegből 30 ezer orvos, asszisztens bére emelkedhet.
A Magyar Hírlap Kovács Árpáddal, a Költségvetési Tanács elnökével készített interjújából kiderül: a szervezet nem aggódik az idei folyamatok miatt, mert a gazdasági helyzet összehasonlíthatatlanul jobb, mint például két éve volt, ugyanakkor év közben elképzelhető a büdzsében egy kiigazítás. Az elnök szerint reális a kormány kétszázalékos növekedési terve. A rezsicsökkentésről szólva azt mondta: miközben a háztartások többsége pozitívumként élte meg a díjtételek mérséklését, az energiaszolgáltatóknál jelentősen visszaestek a beruházások, és ez utóbbi is kihat a gazdaságra.
Az index arról ír, hogy eladó a német nagykövet autója. Az árverésre bocsátott Mercedes S320 CDI 233 lóerős, négykerék-meghajtású, mindenféle extrával felszerelt, 2008-as szuper autó kikiáltási ára 4 millió forint.
A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: több műtét és beavatkozás került ki a finanszírozási korlát alól. A januárban életbe lépő finanszírozási változások nyomán kikerült az úgynevezett teljesítményvolumen-korlát (tvk) alól az igen kis súlyú (1500 gramm alatti) koraszülöttek ellátása, valamint a gyermekhematológiai kezelés és a szívtranszplantáció előtti kivizsgálás is. A lap emlékeztet arra, hogy idén jelentős összeget kapnak a kórházak a tvk emelésére is, így bizonyos beavatkozásokból többet lehet majd végezni. Erre a szaktárca 9,7 milliárd forintot ad az intézményeknek, az összeget a lap információi szerint már át is utaltak a kórházaknak.
A pénzcentrum.hu a diplomához szükséges ingyenes nyelvtanfolyamról készített összeállításából kiderül: életkortól függetlenül lehet jelentkezni az ingyenes nyelvtanfolyamokra, amelyek a diplomához szükséges nyelvvizsgára készítenek fel. Előnyben részesülnek az elbíráláskor azok, akik regisztrált álláskeresők. A jelentkezéskor 120, 180 és 240 órás képzésekre lehet majd jelentkezni. Amennyiben a nyelvvizsga a résztvevő önhibájából három próbálkozásból sem sikerül, úgy a képzési díj felét kell visszafizetnie.
Az index arról ír, hogy bár néhány éve az állatorvosok még kizártnak tartották, hogy aranysakál lenne Székesfehérvár környékén, tegnap az Aska Alapítvány gyepmestere befogott egy példányt a Bükkben őshonos állatfajból. Azt azonban csak találgatják, honnan került Székesfehérvár közelébe az aranysakál.
Az Index cikkéből kiderül: bezár Budapest népszerű ír kocsmája, a Becketts Irish Bar. A 20 éve működő kocsma közösségi oldalán jelentette be megszűnését. Az ír tulajdonos a hírportálnak elmondta: a helyiséget az V. kerületi önkormányzattól bérelték, ám a városrész vezetése 2011-es hatállyal felmondta a bérleti szerződést. Azóta pereskedtek, mostanra azonban elfogytak a lehetőségeik, így hétfőig ki kell üríteniük a helyet. Az új helyet azonban már keresik, ahol megpróbálnak egy másik ír kocsmát nyitni.
A napi.hu arról ír, hogy miközben tovább kavarognak az események Kijev utcáin és terein, Ukrajna csendben a korábbinál is kiszolgáltatottabbá válik Oroszországnak. Vlagyimir Putyin orosz államfő kedden azt ígérte, hogy Moszkva a kijevi kormány bukása ellenére tarja magát a decemberi orosz-ukrán egyezményben foglalt vállalásaihoz, ám már szerdán visszaállították a két ország határán az ukrán áruk bevitelének szigorú ellenőrzését. Ezzel visszatértek a megegyezés előtti szokásokhoz.
A portfolio.hu összeállításából kiderül: megőrülnek a milliomosok a részvényekért. Egy friss felmérés szerint az amerikai privátbanki ügyfelek döntő többsége optimistán tekint a jövőbe, például a válaszadók 70%-a legalább olyan jó vagy még jobb évre számít, mint tavaly. A Morgan Stanley felmérése szerint a bizonytalanságok ellenére a befektetők bizakodók, leginkább amerikai technológiai részvényeket vásárolnának.
Hanganyag: Domanits András