A magyarok számára az egyik legfontosabb kérdés a rezsicsökkentés, a kormányfő szerint - a nap hírei

Infostart
2014. január 29. 21:14
Jóváhagyta az állami adósságkonszolidációt a Fővárosi Közgyűlés. A havazás ellenére sem voltak járhatatlan utak az országban, de több baleset is történt.

A magyar emberek számára az egyik legfontosabb kérdésnek nevezte a rezsicsökkentést a kormányfő. Orbán Viktor a lengyel miniszterelnökkel folytatott budapesti tárgyalása után hangsúlyozta: Brüsszellel szemben is megvédik a háztartási költségek mérséklésének politikáját. A miniszterelnök közölte: egyetértettek Donald Tuskkal abban, hogy a gazdaság számára elérhető energia árát olcsóbbá kell tenni, és az ehhez szükséges eszközöket Európának is meg kell találnia, mert ellenkező esetben Európa nem fogja tudni tartani a versenyt a konkurens nagy gazdaságokkal.

Lát még lehetőséget az alapkamat további csökkentésére a nemzeti bank elnöke. Matolcsy György az Amerikai Kereskedelmi Kamara fórumán jó döntésnek nevezte a jegybank által kezdett kamatcsökkentési folyamatot, amelyet szavai szerint a folyó fizetési mérleg tartós többlete, valamint az államadósság kezelésében végrehajtott sikeres fordulat is megalapozott. Hangsúlyozta: a válságnak még nincs vége, az eurózóna válsága újabb hullámokat vethet. Matolcsy György nem kommentálta a forint mai gyengülését. Szerdán napközben a 310 forintot is meghaladta az euróárfolyama a bankközi piacon, ezzel két éves mélypontra gyengült átmenetileg a forint az uniós devizával szemben.

A Fidesz frakcióvezetőjének tervei szerint félmilliárd forintra is bírságolhatnák az ingyenes készpénzfelvétel szabályait megsértő bankokat. Rogán Antal a Bankszövetség képviselőivel tartott egyeztetés után világossá tette, hogy elfogadhatatlan a törvények kijátszásának kísérlete. Azt kérte, hogy a szakmai szervezet tegyen meg mindent a jogszabály betartatásáért.

Jóváhagyta az állami adósságkonszolidációt, valamint a fővárosi és a kerületi önkormányzatok forrásmegosztásáról is döntött a Fővárosi Közgyűlés. Az állam február 28-áig csaknem 101 milliárd forint adósságot vállal át a fővárostól, ez nyolc hitelszerződést érint. A forrásmegosztásról szóló döntés értelmében a kerületi önkormányzatoknak összesen 95 milliárd 550 millió, a fővárosi önkormányzatnak pedig 99 milliárd 450 millió forint jut. Emellett csökkentette a közgyűlés a fővárosi gazdasági társaságok vezetőinek prémiumát. Környezetvédelmi szempontokra hivatkozva a budapesti Duna-hidakra, aluljárókra, szobrokra, emlékművekre és a fákra is kiterjesztette a választásiplakát-elhelyezési tilalmat a Fővárosi Közgyűlés a februárban kezdődő kampányban. Emellett módosult az életvitelszerű közterületi tartózkodást tiltó rendelet. A határozat szerint tiltott területnek számít a 4-es metró átadása után a Kelenföld vasútállomásnál lévő, Etele téri aluljáró is.

A Nemzeti Választási Irodának nincs tennivalója az önkormányzati plakátrendeletekkel kapcsolatban - közölte a szervezet elnöke. Pálffy Ilona az InfoRádió Aréna című műsorában hozzátette: eddig egyetlen nagy kereskedelmi médium sem jelezte, hogy politikai reklámot közölne a kampányidőszakban. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a választási hirdetések közzététele ingyenes.

Átvállalja a kormány a pénztárgépet rendelő vállalkozások érdekében az Alt-Cash és a Japán Cash károsultjainak előleg befizetését, és jogi úton lép fel a cégekkel szemben. A kabinet ülésén született döntést ismertetve a Nemzetgazdasági Minisztérium közölte: az önhibájukon kívül bajba jutott vállalkozók az adóhatóság honlapján rendelhetnek új kasszát. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal a múlt héten vonta vissza az érintett cégek által forgalmazott készülék engedélyét, mert a berendezések adóelkerülésre adnak lehetőséget. A hivatal feljelentést is tett emiatt. Az Országos Kereskedelmi Szövetség üdvözölte a kormány döntését.

Továbbra sincs járhatatlan út az országban, a legtöbb területen még változó intenzitással havazott és több baleset is történt. A főutakon és az autópályákon nedves a burkolat. Az alsóbbrendű útvonalak latyakosak, hókásásak, helyenként havasak, de a téli viszonyoknak megfelelően járhatók. Összesen tíz jármű ütközött össze az M0-s autóút 58-as kilométerénél, a baleset részese volt egy 40 tonnás katonai tehergépjármű is. Öt embert kórházba vittek. Csütörtökre tíz megyére és a fővárosra az ónos eső miatt adott ki figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat. A katasztrófavédelem arra kéri az útrakelőket, hogy indulás előtt tájékozódjanak a közlekedési viszonyokról.