Minden nap lesz valahol ételosztás

InfoRádió / MTI
2014. január 28. 13:45
A főpolgármester szerint végre rendeződhet az ételosztás kérdése Budapesten. Tarlós István azt mondta: várhatóan hat helyszín jelölnek ki erre a célra.

Elvileg rendezték a közterületi ételosztás kérdését, konkrétan öt-hat helyszín kijelölését tervezik, ezekről még egyeztetnek - mondta Tarlós István főpolgármester kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hozzátette: Ughy Attila (Fidesz-KDNP), a Fővárosi Közgyűlés Közterület-hasznosítási Bizottságának elnöke a testület következő ülése után ismerteti majd a pontos helyszíneket. Rámutatott: a kerületekkel is egyeztetni kívánják ezt a kérdést, Ughy Attila pedig bekérte a következő ülésükre a konkrét címeket.

Tarlós István leszögezte: gondoskodnak arról, hogy "valahol minden nap lehessen étkezni", nem csak bizonyos napokon. Beszámolt arról, hogy felkérték a fővárosi hajléktalanügyi konzorciumot, illetve egyik vezetőjét, Vecsei Miklóst, hogy az ételosztást kísérje szociális munka is.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást