Az InfoRádió birtokába került felügyelőbizottsági jelentésből kiderül: a Magyar Orvosi Kamara elnöke és főtitkára tavaly csaknem 3 millió forintot költött benzinre a szervezet vagyonából útnyilvántartás nélkül.
A szervezet vezetése 68 millió forintot költött tagjainak életbiztosítására, a tavalyelőttihez képest szinte dupla annyit, 80 millió forintot a szervezet lapjára, 26 millió forintot jogászra, 8 millió forintot könyvvizsgálóra, csaknem 15 millió forintot honlap-üzemeltetésre, miközben a tagok szolgáltatására fordított összeget felére csökkentette.
A kamarai felügyelőbizottság szerint mindezek indokolatlan összegek, ezért és más szabálytalanságok kivizsgálása végett fordult a hatóságokhoz. Bánki Magdolna, felügyelőbizottsági elnök közölte: minderről a küldöttgyűlésen tájékoztatja az orvosokat február 8-án, amikor a tagok dönthetnek a vezetőség visszahívásáról is.
Az elnök úgy fogalmazott: "A bizottság hivatalos eljárást kezdeményezett az adóhivatalnál, a számvevőszéknél, a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóságnál. Ennek következtében küldöttgyűlést kezdeményezett, illetve az elnök és elnökség visszahívását."
Éger István kamarai elnök szerint tévedéseken és tendenciózus vádaskodásokon alapul a felügyelőbizottság jelentése a szervezet működéséről. Az InfoRádió Aréna című műsorában Éger István arról beszélt, hogy ő is kezdeményezett egy küldöttgyűlést, február 15-re, ahol szintén megítélhetik őt a tagok.
Közölte: "Az én életem és az én munkám nyitott könyv és azt gondolom: tettünk le eleget az asztalra ahhoz, hogy a küldötteknek legyen muníciójuk, amire alapozva dönthetnek. Nagyon nyugodt vagyok. Ha úgy döntenek, hogy eddig kellettem, akkor nekem van egy tisztességes hivatásom, amiből fenntartom magam és szívesen foglalkozom a betegekkel. Ma is ezt teszem egyébként, csak nem főállásban."
Így rendhagyó módon februárban egymás után két küldöttgyűlés is lesz. A Magyar Orvosi Kamara felügyelőbizottsága közben nyílt levélben kérte felügyelőbiztos kinevezését az emberi erőforrások miniszterénél.