Ingyenes HPV-oltás a következő tanévtől - lapszemle

Infostart
2014. január 27. 07:36
Az Index szerint az idei év tévétrendje az ívelt képernyős készülék. A napi.hu arról készített összeállítást, hogy mennyibe kerültek az alapvető élelmiszerek.

A Magyar Nemzet úgy tudja: várhatóan a következő tanévben kezdik el oltani a 12-13 éves lányokat a méhnyakrák kialakulásában jelentős szerepet játszó humán papilloma vírus elleni vakcinával. A hatodik osztályba járó gyermekek iskolai kampányoltások részeként kaphatják meg ingyenesen a védőoltást.

A nemrég alakult Ügyvédi Összefogás képviselőjével, a Budapesti Ügyvédi Kamara hamarosan sorra kerülő választásán induló elnökjelöltjével készített interjút a Magyar Nemzet. Dessewffy Alice ügyvéd elmondta: cél az erős kamara, mert szerinte a szervezet működése pillanatnyilag sem nem modern, sem nem látható. A belső szabályzatok zavarosak, hiányosak, kétértelműek, vagy teljesen értelmezhetetlenek.

A Népszabadság arról ír, hogy törvénysértő volt a Hangvilla projekt az ügyészség szerint is. Az egykori Séd mozi helyén kialakított kulturális központ folyamatos konfliktusokat gerjesztett eddig is Veszprémben. Az aggodalmakat most az ügyészség visszaigazolta.

Az Index szerint az idei év tévétrendje az ívelt képernyős készülék. A lap arról számol be, hogy az összes nagy elektronikai cég ezzel nyomul, azt mondják, olyan élményt ad otthon, mint az Imax-mozi.

Az Index képriportja a Város drogok nélkül című jekatyerinburgi programról szól, amelynek keretein belül egy civil szervezet tizenöt éve egyedülálló módon próbálja mentesíteni lakosait a térségben egyre rettenetesebb, a heroin, a húsrohasztó krokodil nevű drog és egyéb tudatmódosítókkal összefüggő problémák alól.

A napi.hu arról készített összeállítást, hogy mennyibe kerültek az alapvető élelmiszerek, egy személyautó, a benzin vagy a gáz 2012-ben és ötven éve, és hogy hány órát vagy napot kellett értük dolgozni akkor és most.

A napi.hu ismerteti, hogy a termőfölddel és a nem lakóingatlanra, pl üdülőre vonatkozó vagyon értékű joggal kapcsolatos szabályozás hogyan változott idén.

A Portfolio úgy tudja: felhőkarcoló helyett amőba lesz Õrmezőn. A lap azt írja: a 4-es metró kelenföldi végállomásánál a Futureal fejlesztésében és a Mérték tervezésében a Budapest One névre keresztelt irodakomplexum valósul majd meg.

A Pénzcentrum a januárban kapott, emelt összegű nyugdíjakkal foglalkozik. Az összeállításból megtudhatják: kinek jár a magasabb járadék, mennyivel emelkedett a tavalyi összeg, és kinek mennyit vitt a postás, vagy milyen összeget utaltak a számlájára.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG:
1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
GAZDASÁG
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást