A baloldali politikus szerint a kormány száz évre előre meghatározta az ország energiastratégiáját a paksi atomerőmű bővítéséről Oroszországgal kötött szerződéssel.
Hozzátette: egyelőre semmit nem tudni a beruházáshoz folyósított orosz hitel kondícióiról, ezért a szocialisták, ha kormányra kerülnek, felülvizsgálják a megállapodást. A szocialista pártelnök emlékeztetett arra, hogy korábban a Fidesz politikusai egyhangúlag elutasították a Moszkvával ápolt kapcsolatok erősítését.
Mesterházy Attila MSZP-elnök a pártja kongresszusán mondott évértékelő beszédében azt mondta: a jelenlegi kormány demokratikus válságot idézett elő azzal, hogy leépítette a fékek és ellensúlyok rendszerét, emellett eltűri a szélsőséges, rasszista, kirekesztő nézeteket. A baloldali politikus szerint gazdasági válság is van az országban, mert nincsenek új munkahelyek, és sokan külföldön kényszerültek munkát vállalni.
Bírálta a közmunka rendszerét, mert szerinte az alacsony bér mellett hosszú távon fenntarthatatlan a finanszírozása. Mesterházy Attila hozzátette: a kormányváltás óta nőtt a korrupció és a szegénység: már 4 millióan élnek a létminimum alatt, és másfél millióan mélyszegénységben, illetve félmillió gyermek éhezik.
Az MSZP kongresszus küldöttei előzőleg 99,7 százalékos többséggel választották miniszterelnök-jelöltté Mesterházy Attilát.