Õk Magyarország barátai

Infostart
2014. január 20. 15:20
Márai-idézettel köszöntötte a köztársasági elnök a Magyarország Barátai Konferencia résztvevőit a Sándor-palotában.

Orvos és mérnök, kutató és művész, professzor és menedzser, muzeológus és üzletember, bankár és történész, diplomata és író, újságíró és lelkész is érkezett a Sándor-palotába a világ négy tájáról, hogy hitet tegyen Magyarország mellett - kezdte beszédét a köztársasági elnök.

"Magyarország büszke lehet arra, hogy ilyen barátai vannak" -fogalmazott Áder János.

Az államfő hozzátette: megható és önmagában is tiszteletet parancsoló, hogy a - nagyrészt magyar felmenőkkel bíró - vendégek Magyarország barátaiként határozzák meg önmagukat.

Áder János Márai Sándor Füves könyvéből idézte a hazaszeretetre vonatkozó sorokat: "Hazaszeretetre nem tudlak megtanítani, őrült az, aki önmagát tagadja. Hazád a történelmi mértékben megnagyított és időtlenített személyiség."

Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke megköszönte az államfőnek, hogy üdvözölte a konferencia résztvevőit. Elmondta: "bárhova is vitte őket, vitt minket a sors, megmaradtunk magyarnak." Hangsúlyozta, hogy az alapítóik között van Oláh György Nobel-díjas vegyész, Lámfalussy Sándor közgazdász, de - mint mondta -, Marton Éva operaénekes is büszkén képviselte Magyarországot a világban.

A tudományos akadémia volt elnöke szintén Márai egy gondolatát idézte: "Az ország, a nép még nem haza. Haza az édes anyanyelv, a magyar kultúra."

Magyarországnak nem szabad félnie, ha tanulni kell, mert az újítások kora még nem ért véget - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarország Barátai Alapítvány konferenciáján, Budapesten. A kormányfő szerint Magyarországnak "nem szabad provinciálisnak lennie", a magyar politikai elitnek érdemes túltekintenie az európai tapasztalatokon, és tanulnia kell például az Egyesült Államok vagy Japán közgazdasági gondolkodásából.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: még a következő évek is az útkeresésről szólnak majd a világgazdaságban, Magyarországnak ezért érdemes "továbbra is nyitottan, a tanulás vágyával (...) tekinteni mindazt, ami a világban történik".

Martonyi János külügyminiszter pedig arról beszélt: Magyarországnak az a célja, hogy a lehető legjobb barátságot építse ki a szomszédos országokkal. A Magyarország Barátai Alapítvány hétfői konferenciáján a miniszter hangsúlyozta: a külpolitika alapvető célja a barátok szerzése, országok, nemzetek barátságát igyekeznek elnyerni. A külpolitikában a lehető legjobb viszonyt kell kiépíteni mindenkivel, aki erre érdemes - vélekedett, hozzátéve: a legfontosabb, hogy a szomszédos országokkal legyenek jók a kapcsolatok.

Kiemelte: Magyarország tudomásul vette a területek elvesztését, csak azt kéri, hogy a szomszédos országok is vegyék tudomásul, hogy azokkal a területekkel igen jelentős magyar közösségeket is kaptak. Ez az alapja a lehető legjobb barátság kiépítésének az országok között - tette hozzá.

A Magyarország Barátai Alapítvány célja, hogy tájékoztassa a világban élő magyarságot, valamint világszerte bevonja az embereket a magyarok által végzett sikeres társadalmi, kulturális, gazdasági és tudományos tevékenységek összegyűjtésébe és azokat folyamatosan figyelemmel kísérje.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Martonyi János
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Orbán Viktor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást