Magyarország szuverenitása miatt fontos a paksi erőmű bővítése - a nap hírei

Infostart
2014. január 19. 21:01
Jövő pénteken jelentik be, mennyivel és mikortól csökken ismét a rezsi. Szakály Sándor lemondását követeli a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége.

Magyarország szuverenitása miatt fontos a paksi erőmű bővítése - mondta a kormányszóvivő. Giró-Szász András a Hír TV-ben a kedden Moszkvában aláírt megállapodásra utalva hangsúlyozta: 2037-ig leállnak a jelenleg működő blokkok és ha nem teszi meg a kormány ezt a lépést, akkor a 2030-as évekre a függés nagymértékben nő. A beruházás európai uniós fogadtatásáról azt mondta: a magyar kormány előzetesen tájékoztatta az illetékeseket, és nem jeleztek problémát Brüsszelben. Hangsúlyozta: az államközi szerződést még az Országgyűlés elé kell terjeszteniük jóváhagyásra, és csak azután indulhat el a kivitelezés. A Budapesti Műszaki Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója szerint a kormány jól választott. Aszódi Attila az Inforádió Aréna című műsorában azt mondta: a kérdést a finanszírozás döntötte el. Az LMP az erőműbővítés miatt utcai demonstrációt hirdetett jövő szombatra.

Jövő pénteken, a Fidesz-KDNP évadnyitó frakcióülése után jelentik be, hogy mikortól és mennyivel csökken a távfűtés, a villany és a gáz ára - közölte Németh Szilárd, a nagyobb kormánypárt rezsicsökkentésért felelős politikusa. Azt mondta, addig még kétszer ülésezik a rezsicsökkentésért felelős munkacsoport, és az üléseken dől el, hogy mit terjesztenek a frakció elé. Elmondta: a magyar családok rezsitartozásai 2012 májusában elérték a 143 milliárd forintot. A csökkentés után ez 123 milliárd forintra mérséklődött, ám ez még mindig sok a politikus szerint. Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban elmondta: várható, hogy újabb külföldi kézben lévő energiaszolgáltatókat vásárol vissza az állam.

Hatályba lépett az új népszavazási törvény, miután Áder János köztársasági elnök kitűzte a tavaszi országgyűlési választás időpontját. Az új jogszabály több ponton megváltoztatta a korábbi előírásokat, így mostantól legalább húsz támogató aláírás szükséges a kérdés benyújtásakor, a külképviseleteken is lehet szavazni a referendumokon, és megszűnik az országos népi kezdeményezés jogintézménye. Az Országgyűlés tavaly december 17-én fogadta el kormánypárti szavazatokkal a népszavazásokról szóló törvényt, és úgy rendelkezett, hogy az - a helyi népszavazási eljárás kivételével - a 2014-es parlamenti választás kitűzésének napján lép hatályba. A választást április 6-ra tűzte ki az államfő.

Szakály Sándor lemondását követeli a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége. A Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója ugyanis egy minapi nyilatkozatában "idegenrendészeti" akciónak nevezte a magyar holokauszt első tömeggyilkosságát. A Mazsihisz vezetősége döbbenten és értetlenül áll a kormány által alapított intézet vezetőjének kijelentése előtt. Közleményükben azt írják: történelemhamisító próbálkozása után elvárják, hogy lemondjon. Egyúttal felszólították a politikai közélet szereplőit, hogy a magyar holokauszt 70. évfordulója ne legyen a választási kampányok része.

Befejeződött a rendőri akció Ürömön. Az egyenruhások állampolgári bejelentést ellenőriztek a Pest megyei településen a hétfői Lehel utcai pénzintézeti robbantással összefüggésben - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Kovács Viktória elmondta, hogy a településen tanúk után kutattak és adatokat gyűjtöttek. Az Index szerint száznál is több rendőr vett részt az akcióban. A szóvivő szerint továbbra is ismeretlen tettes ellen nyomoznak. Az ORFK azt közölte: több településen keresik a Lehel utcai robbantó nyomait a Nemzeti Nyomozó Iroda irányításával. A nyomravezetőnek 10 millió forintot ajánlottak fel.

Február közepétől újabb 15 mellékvonalon lesz elérhető a regionális vasúti tarifa, az ehhez kapcsolódó kedvezmény mértéke pedig 15-ről 25 százalékra emelkedik. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára Győrben közölte: ezzel összesen 30 mellékvonalon, 1400 kilométeren, a magyarországi vasútpálya ötödén lesz olcsóbb az utazás; a döntést a MÁV-START Zrt. javaslata alapján hozta meg a tárca. Völner Pál szólt arról is, hogy ezzel az utolsó, 2010 után újranyitott vonalszakasz is bekerült a regionális tarifás körbe: Veszprémtől nemcsak Zircig, hanem egészen Győrig olcsóbban lehet közlekedni vonaton. A lépéstől az utasszám emelkedését várják.

A mezőgazdaság ékkövének nevezte a magyar szőlészetet és borászatot a vidékfejlesztési miniszter. Fazekas Sándor az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban szervezett Bországgyűlés elnevezésű rendezvényen beszélt erről. Hangsúlyozta: a borágazat 2012-ben 30 milliárd forinttal járult hozzá a mezőgazdaság teljesítményéhez, a tavalyi jobb termésnek köszönhetően az összeg 39 milliárd forintra nőtt. Hozzátette: az ágazatra épülő turizmus, vendéglátás és kereskedelem sokszorosára növeli a terület jelentőségét.

Téliesebbre fordul az időjárás. Ugyan a jövő héten eleinte még folytatódik az enyhe idő, és még inkább eső várható, ám később már hózápor, akár havazás is lehet a meteorológiai szolgálat szerint. A hétvégén a leghidegebb órákban akár mínusz 7 Celsius-fok is lehet, és néhol nappal is fagyni fog.

Összecsaptak a tüntetők a rohamrendőrökkel Kijevben. Az ukrán fővárosban a Függetlenség terén tartott nagygyűlést a tömeg, majd elindultak a parlament épületéhez, ám a kormányzati negyedet védő egyenruhások útjukat állták. Helyszíni beszámolók szerint a demonstrálók különféle tárgyakat, pirotechnikai eszközöket dobálnak a rendőri kordon felé. Egyes források könnygázgránátok bevetéséről számoltak be. A Dinamo stadionnál a legsúlyosabb a helyzet, ahol egy rendőri buszt is eltoltak a tüntetők. Az ukrán fővárosban két hónapja szünet nélkül tüntetnek európai integrációt és hatalomváltást követelve.