Február 15-én indul a kampány - a nap hírei

Infostart
2014. január 18. 21:47
A választást megelőző 50. napon, azaz február 15-én indul az országgyűlési választási kampány. A jelölteknek március 3-ig kell összegyűjteniük az induláshoz szükséges számú ajánlást.

Április 6-ára tűzte ki az államfő az országgyűlési választásokat. Áder János közleményben tudatta, hogy az utóbbi három voksolás alkalmával április első felében juttathatták kifejezésre akaratukat az emberek, és a köztársasági elnök egyebek mellett e hagyomány miatt is választotta ezt az időpontot. Már korábban is jelezte, hogy nem szeretné hosszúra nyújtani a kampányt, és az is cél volt, hogy mielőbb megalakulhasson az új Országgyűlés, és hogy minél korábban megkezdhesse munkáját az új kormány. Az is szempont volt a döntésben, hogy a húsvéti ünnepek már békés, nyugodt keretek között telhessenek.

Az országgyűlési képviselők választása a tavalyi törvénymódosítás miatt már csak egyfordulós, így április 6-án minden eldől. A választók azonban most is két szavazattal rendelkeznek: egyrészt voksolhatnak arra, kit szeretnének az egyéni választókerületükben képviselőnek, másrészt a másik íven arról dönthetnek, hogy az országos pártlistáról melyik pártot támogatják. Így összesen 199 képviselő kerül majd a parlamentbe, szemben a mostani 386-tal.

Az MSZP szerint nem okozott meglepetést az időpont bejelentése, Mesterházy Attila párelnök közölte: sok fideszes politikus korábbi "elszólása" már jelezte, hogy a döntés jóval hamarabb megszületett. A Demokratikus Koalíció szerint is sejteni lehetett az időpontot, úgy vélik, az államfő lényegében csak bejelentette az Orbán Viktor által igényelt napot. Az Együtt-PM úgy reagált a bejelentésre: valószínűsíthető volt, hogy a lehető legkorábbi időpontra írják ki a választást. A Lehet Más a Politika szerint eddig is "nyilvánvaló volt", hogy a későbbi időpont nem kedvezett volna a kormánypártoknak.

Egyhangúlag támogatta a baloldali ellenzéki pártok kedden megkötött választási megállapodását az MSZP választmánya. Botka László választmányi elnök a testület ülése után elmondta: döntöttek arról is, hogy a szocialista politikusok az őszi listaállításkor elfogadott sorrendben szerepelnek majd a közös ellenzéki listán. A választmány ugyancsak egyhangúlag azt javasolta az MSZP kongresszusának, hogy jövő szombaton Mesterházy Attilát válassza miniszterelnök-jelöltté. A 106 egyéni választókerületből 71 jut a szocialistáknak, 22 az Együtt-PM-nek és 13 a Demokratikus Koalíciónak.-- A testület arról is döntött, hogy Budai Bernadett és Veres Gábor személyében két új szóvivője van az MSZP-nek, miután a feladatokat eddig ellátó Török Zsolt egyéni jelöltként indul Bács-Kiskun megyében. Kormos Kata eddigi pártszóvivő a helyén marad.

Jóváhagyta a Demokratikus Koalíció elnöksége a párt jelöltjeinek listáját a tavaszi országgyűlési képviselő-választásra az elmúlt két napban tartott ülésen. Az egyezség szerint a DK 13 egyéni választókerületben indíthat jelöltet. A baloldali ellenzéki pártok közös listáján a megállapodás szerint a DK-nak jutó első tíz helyen a képviselőjelöltek sorrendje a következő: Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba, Vadai Ágnes, Varju László, Niedermüller Péter, Bauer Tamás, Kerék-Bárczy Szabolcs, Nagy-Huszein Tibor, Arató Gergely és Vitányi Iván. A névsort az elnökség a párt országos tanácsának jövő heti ülése elé terjeszti

Több településén keresik a Lehel úti robbantót a nyomozók. Széleskörű adat- és információgyűjtést végeznek, hogy mielőbb kézre kerüljön a XIII. kerületi pénzintézetnél hétfőn történt robbantás elkövetője, összességében ötszáznál is több rendőr dolgozik az ügyön. A támadóról annyit tudni, hogy 180-185 centiméter magas, egy rendszám nélküli, tarka színű cross enduro jellegű motorral távozott a helyszínről. Az országos rendőrfőkapitány korábban 10 millió forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek.

Az adóügyi helyettes államtitkár szerint fontos szerepet játszanak a foglalkoztatási adatok kedvező alakulásában a munkahelyvédelmi akció adókedvezményei. Pankucsi Zoltán a Magyar Nemzetnek azt mondta: tavaly január eleje és november vége között több mint 105 milliárd forintot hagyott az állam az érintett munkavállalóknál. Hozzátette: a munkahelyvédelmi akció a tavalyi év utolsó hónapjaiban is megközelítőleg 750 ezer ember állásának megőrzéséhez nyújtott érdemi segítséget. Pankucsi Zoltán kiemelte, hogy a versenyszférában egyre növekszik az adókedvezményekkel megóvott álláshelyek száma, a közintézmények ugyanakkor ősszel némileg kevesebb ember alkalmazásakor érvényesítették a munkahelyvédelmi akció adóenyhítéseit.

Összesen 1200 milliárd forint adósságot vállalt át országosan az önkormányzatoktól az állam. Hende Csaba honvédelmi miniszter Szombathelyen a februárban lezáruló önkormányzati adósságkonszolidációról szólva emlékeztetett: míg Szombathelynek 2002-ben 1,6 milliárd forintnyi adóssága volt, 2006-ra ez 5,7 milliárd forintra emelkedett, a 2010-es kormányváltáskor pedig elérte a 18 milliárd forintot.

Magyarországnak 1,9 milliárd euróval jut több forrás 2014-2020 között az unió Közös Agrárpolitikájának költségvetéséből. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkára emlékeztetett arra, hogy az agrárpolitika pénzügyi kerete 11 százalékkal csökkent az előző, időszakhoz képest, de Magyarország részesedése 2,4 százalékról 3,2 százalékra emelkedett.

Tizenegy állami kórház és két, gazdasági társaságként működő egészségügyi intézmény kaphat többletforrásokat, miután az Országos Egészségbiztosítási Pénztár befogadta az erre irányuló kérelmüket. A Magyar Hírlap a weborvos.hu adatai alapján azt közölte: az OEP honlapján már közzétette egyes szolgáltatókra lebontva a pluszjuttatások mértékét, a finanszírozási szerződés megkötésének tervezett időpontját. A részletes felsorolásból egyebek mellett kiderül, hogy a Péterfy Sándor utcai kórház CT-vizsgálatokra, a dél-pesti kórház a szemészeti diagnosztikában alkalmazott optikai koherencia tomográf beavatkozásra, a Selye János Kórház pedig gerincbetegségek komplex reumatológiai ellátásához igényelt pluszforrásokat.

Terjed az influenza Európában. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ jelentése szerint az előző hetihez képest Portugália mellett már Spanyolország és Anglia is kiterjedt influenza járványról számolt be. Közben Görögországban, Hollandiában, Olaszországban, Skóciában, a szomszédos Szlovéniában és Magyarországon is növekedett az influenzaszerű megbetegedések száma. A szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy a védőoltást még mindig nem késő beadni a Magyarországon várhatóan néhány héten belül járványt okozó szezonális influenza ellen.