A Gripeneket is érintő szerződést köt a HM

Infostart
2014. január 17. 06:10
Magyarország bekapcsolódik a szlovén légtér védelmébe - erősítette meg a honvédelmi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Hende Csaba elmondta, hogy az erről szóló megállapodást ma írja alá Kecskeméten a szlovén honvédelmi miniszterrel.

A tárcavezető hangsúlyozta, az új feladat is igazolja, hogy jó döntés volt a svéd Gripenek magyarországi hadrendbe állítása.

A miniszter arról is beszélt, hogy több évtizedes technikai lemaradásban van a magyar honvédség, az elavult eszközöket az ország anyagi lehetőségeihez mérten, folyamatosan cserélik le. Mint mondta, a kormány vállalta, hogy 2016-ig nem csökkenti, 2016 - 2022 között pedig minden évben a GDP 0,1 százalékával emeli a honvédség költségvetését.

A meglévő hadieszközök karbantartása mellett a kutatás és a fejlesztés is része a Hadik Tervnek, amelynek célja a magyar hadiipar újraélesztését. A honvédelmi miniszter elmondta, hogy a program növeli a foglalkoztatást és adóbevételeket teremt. A miniszter tájékoztatása szerint, jelenleg négy hadipari részvénytársaság működik a tárcánál, ezek 100 százalékig állami tulajdonú vállalatok, és van több kisebb magáncég is.

Hende Csaba arról is beszélt, hogy a fejlesztések a lakosság segítségére is lehetnek, példaként említette: a kormány a honvédséget bízta meg azzal, hogy biztosítsa a megfelelő ivóvizet azokon a területeken, ahol magas az arzénkoncentráció. A honvédség birtokába került egy olyan magyar haditechnikai világszabadalom, amelynek segítségével jelenleg az ország 200 pontján a honvédség biztosítja a megfelelő ivóvizet.

Egységes bázissal és típussal lenne a leghatékonyabb a helikopterek működtetése, ezt készíti elő a kormány - jelentette a tárcavezető az InfoRádió Aréna című műsorában.

Hende Csaba úgy véli, az országnak nem csak a katonai igényeket, hanem a rendőrség, a terrorelhárítás, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat igényeit is kielégítő egységes nemzeti helikopterképességre van szüksége. "A nemzeti helikopterképesség megteremtése évek óta napirenden lévő feladat" - árulta el a miniszter, hozzátéve: nem csak a honvédségnek, hanem minden állami szervnek szüksége van helikopterre.

A kormány álláspontja az, hogy ezt egységes bázison, egységes típussal és műszaki kiszolgálással lehet a leghatékonyabban kialakítani. Mindezzel a NATO képviselői is egyetértettek és a parlamenti pártok között is egyetértés van abban, hogy a kérdést meg kell oldani - emelte ki Hende Csaba.

A honvédelmi miniszter szerint a források szűkössége ellenére, több fontos célt elért a tárca a végéhez közeledő kormányzati ciklusban. Mint mondta, 2010-ben azt a feladatot kapta a HM új vezetése, hogy Magyarország megújításának programját vigyék végig, ne csak egyszerűen a magyar honvédségen belül, hanem a honvédelem egész rendszerében. Célkitűzés, hogy a honvédség legyen újra nemzeti intézmény, és mindenki számára legyen világos, hogy a közjót szolgálja.

Az Aréna teljes műsorát meghallgathatja ha ide kattint.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást