Nem kap kegyelmet hazájában Tobin? - lapszemle

Infostart
2014. január 16. 06:20
Valószínűleg nem kaphat kegyelmet hazájában Tobin - írja a Magyar Nemzet. A Népszabadság cikkéből pedig kiderül, hogy senki sem pályázott az eladó egerszalóki Saliris Resortszállodára.

A Magyar Nemzet több ír ügyvéd megkeresése után arról számol be, hogy valószínűleg nem kaphat kegyelmet hazájában az ír gázoló, Francis Tobin, miután Magyarországon megkezdett börtönbüntetése után visszatér hazájába. A férfit pénteken viszik vissza Írországba.

A Népszabadság cikkéből kiderül: senki sem pályázott a négycsillagos egerszalóki Saliris Resort szállodára és gyógyfürdőre a szerda déli határidőig. A hotel eladására még tavaly novemberben írt ki pályázatot a beruházó felszámolásával megbízott Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. A négycsillagos, 200 szobás szállodát, valamint a hozzá tartozó gyógyfürdőt és strandot 9 milliárd forint plusz áfa irányárral hirdették meg, a minimálár - amelyen még ajánlatot lehetett volna tenni - ennek 70 százaléka, azaz 6,3 milliárd forint volt.

Az index összeállításából kiderül: kevés olyan szórakozóhely létezik jelenleg is, amin végigment a könnyűzene szinte összes fontosabb korszaka. Pedig a Los Angeles-i Whisky a Go-Go pont ilyen, 1964 óta rendeznek itt koncerteket. A mára a város egyik leghíresebb nevezetességének számító klub megélte a rock and roll hőskorát, a brit és hippi inváziót, fellépett náluk az összes new wave-et játszó csodabogár, hogy aztán a punkok pusztítsanak a fellépések alatt vagy utána. Itt fedezték fel a Doorst, és dübörgött a '80-as évek heavy metalja.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy tizenegy gyermekotthont és hat szociális intézményt vált ki az idén a kormány kisebb, emberibb léptékű lakások, otthonok létrehozásával. Itt korszerű lakásokba költözhetnek majd a fogyatékkal élő, illetve a pszichiátriai és szenvedélybetegeket kezelő intézmények lakói. A jelenleg több száz fős gyermekotthonok helyett pedig csak ötven fő alatti lakásotthonok működhetnek.

A Népszabadság online arról ír, hogy az amerikai titkosszolgálatok kémei a legnehezebb feladatot is megoldották: olyan számítógépeket is képesek irányításuk alá vonni, amelyek nem kapcsolódnak az internethez. Pedig sokáig úgy tartották, ez a legbiztosabb módja a megfigyelés és támadások elleni védekezésnek.

Az index összeállításából kiderül: nem épül tovább a temelini erőmű, miután a Cseh Energetikai Művek megszakította a létesítmény kibővítéséről szóló versenytárgyalásokat. A hivatalba lépő új cseh kormány nem akarja garantálni a 200-300 milliárd koronás beruházás megtérülését, amely a ÈEZ-nek kulcsfontosságú feltétel: állami garancia nélkül nem épül meg a temelini reaktor tervezett 3-as és 4-es blokkja.

A portfolio.hu cikkéből kiderül: akár 40 forinttal is olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok. A kuvaiti állami olajvállalat vezérigazgatója a hétvégén egy interjúban arról beszélt, ha Irak, Irán és Líbia is teljes kapacitással visszatér a piacra, akkor az olaj árfolyama akár 80 dollár közelébe is eshet.

A napi.hu a gazdasági válság egészségügyi kiadásokra gyakorolt hatásairól készített összeállításából kiderül: a trendektől eltérően Magyarországon már a válság előtt csökkenni kezdtek az egészségügyi kiadások. Az uniós országokban jelentősek ezek a csökkenések, de egyfajta kiegyenlítődés már megfigyelhető. Részletek a napi.hu-n és az InfoRádió reggel 9 órakor kezdődő Üzleti Reggeli című műsorában.

A pénzcentrum.hu összeállításából kiderül: eddig többen kérvényezik bankfiókban az ingyenes készpénzfelvételt, mint online. A bankok tapasztalata szerint az ügyfelek nagyobb része inkább a sorban állást választja, minthogy megismerkedjen az internetbankkal.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
LAPSZEMLE 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
LAPSZEMLE 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
LAPSZEMLE - GAZDASÁG
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást