Brüsszelnek még lehetnek kérdései a magyar-orosz megállapodással kapcsolatban

Infostart
2014. január 15. 13:32
A külügyminiszter arra számít, hogy részletkérdésekben Brüsszel kérdésekkel fordul Magyarországhoz a keddi Oroszországgal kötött államközi szerződés ügyében. Martonyi János miután brit kollégájával tárgyalt a nukleáris energia használatáról, az InfoRádiónak azt mondta, az Egyesült Királyság és Magyarország is azon az állásponton van, hogy szüksége van a következő években nukleáris energia termelésére. Azt a sajtóinformációt ugyanakkor nem tudta megerősíteni, hogy Nagy-Britannia is az oroszokkal üzletelne nukleárisenergia-ügyben.

Martonyi János közölte: mindkét ország úgy látja, hogy a nukleáris energiával tudja az energiafüggetlenségét - és biztonságát a legnagyobb mértékben biztosítani, ugyanakkor az is nagyon lényeges, hogy mindez döntően befolyásolja az adott ország versenyképességét is. Ezért az Európai Unión belül és azon kívül is a két ország azt a közös álláspontot képviseli, hogy szükség van a jövőben is nukleáris energia termelésére.

Martonyi János kijelentette, hogy a Fukusimai baleset után elvégzett vizsgálatok azt támasztották alá, hogy lehet biztonságosan atomenergiát termelni.

A külügyminiszter úgy tudja, Brüsszelnek nincs kifogása az Oroszországgal kötött államközi szerződés ellen, de a részletekkel kapcsolatban még lesznek kérdéseik. Martonyi János úgy véli, a korszerűsítési és bővítési folyamat során Magyarországnak folyamatosan egyeztetnie kell majd az Európai Bizottsággal. Martonyi János emlékeztetett, hogy államközi megállapodás esetén nem kell alkalmazni a közbeszerzési szabályokat.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást