Így szúrták el Gyurcsány Ferenc ajándékát

Infostart
2014. január 9. 10:15
"Na, én se tudok valami ügyesen karácsonyi ajándékot adni" - így kommentálta a választási egyezkedés legfrissebb híreit Gyurcsány Ferenc. Pedig akkor még nem is tudta, hogy haza kell utaznia a feleségének ajándékba szervezett spanyolországi vakációról.

"Na, én se tudok valami ügyesen karácsonyi ajándékot adni. Azt gondoltam, hogy mielőtt kitör a kampány őrülete, elmegyünk kettesben Klárával pár napra külföldre, hiszen a választásokig aztán úgyse nagyon találkozunk. Erre elég korán begyorsult az élet. Persze nem ért váratlanul Gordon és Attila nyilatkozata..."

Gyurcsány Ferenc január 7-én osztotta meg a fenti gondolatokat Facebook-profilján.

A hivatalos bejelentés, tehát január 8-a előtt már "sejthetett" valamit, mivel ezt is megüzente: "A mostani helyzetben nekünk nem szabad triumfálni és az a legjobb, ha visszafogottak vagyunk. Ha persze szükség lesz a személyes jelenlétemre, akkor hagyunk csapot-papot és pár óra alatt otthon vagyunk. Addig meg marad a szűnni nem akaró telefonhívások sokasága, az SMS, az e-mail..."

Azt pedig, hogy a Gyurcsány házaspár Spanyolországból volt kénytelen hazautazni, innen tudhatjuk.