Hamis vád bűntette miatt három rendőr ellen első fokon ítélet - lapszemle

Infostart
2014. január 9. 07:01
A Magyar Nemzetből megtudhatják, hogy hamis vád bűntette miatt fejenként 280 ezer forint pénzbüntetésre ítélt szerdán három rendőrt első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

A Magyar Nemzetből megtudhatják, hogy hamis vád bűntette miatt fejenként 280 ezer forint pénzbüntetésre ítélt szerdán három rendőrt első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság, akik ellen azért emelt vádat a Budapesti Nyomozó Ügyészség 2012-ben, mert valótlan jelentést írtak egy 2006. szeptember 20-án elfogott férfi előállításáról. A valótlan tartalmú jelentés szerint Rácz Attila történészt - aki azért volt jelen megfigyelőként a tüntetéseken, hogy tudományos munkáihoz anyagot gyűjtsön - a főváros VIII. kerületében, a Puskin utcában fogták el.

A portfolio.hu a Reuterst idézve azt írja: nem fogja elhagyni a KBC Magyarországot. Hendrik Scheerlinck, a K&H vezérigazgatója úgy véli, nehezen tud nyereségessé válni 2014-ben a bankszektor egésze. A bankvezér úgy véli, az árfolyamgát továbbdolgozására lenne szükség a devizahiteles ügyben.

Az Index.hu szerint Juhász Péter kiléphet az Együtt-PM-ből. A szervezet alelnöke még ma reggel beszél erről Bajnai Gordonnal. Juhász Péter volt az, aki a Milla nevű Facebook-csoportot és civil egyesületet bevitte a mozgalomba. Juhász novemberben még azt mondta a Hír tévének, hogy "nem lesz olyan helyzet, hogy Gyurcsány Ferenccel közös listán legyünk mi rajta, mert úgy gondoljuk, ez lenne az, ami egybemosná ezeket a pártokat."

A Népszabadság szerint a Hortobágyi Nemzeti Park tőszomszédságában, több állattartó telep, mezőgazdasági terület és a Szeg-Híresháti belvízelvezető csatorna közvetlen közelében található az a láthatóan teljesen magára hagyott, gondozatlan veszélyeshulladék-tároló telep, amely jelenlegi állapotában fokozott veszélyt jelent a környezetére - írta csütörtöki számában a Népszabadság. A lap azt írja: az ingatlanon óvatos becslések szerint legalább kétezer tonna vegyi anyagot tárolnak, többek között olyan triklór-etilén-származékokat, amelyek köztudottan az első világháborúban bevetett foszgén harci gáz alapanyagai, s amelyekből hő hatására az emberi életre káros anyagok szabadulnak fel.

A Napi.hu-n arról olvashatnak, hogy idén január elsejétől az egészségügyi szolgáltatóknak be kell jelenteniük az implantátumokkal kapcsolatos beavatkozásokat a Központi Implantátumregiszterbe. A cél az, hogy az orvostechnikai eszközökkel, így az implantátumokkal kapcsolatos esetleges problémákról minél gyorsabban és hatékonyabban kommunikálhassanak a szakemberek a betegbiztonság növelése érdekében.

Az Index.hu a CES második napján a Google Glass jövőbeni versenytársait, az átalakuló tableteket és a hajlított kijelzőket nézte meg közelebbről. 2014 az okosórák és -karkötők éve lesz, ez egészen biztos. A Samsung Gear, Sony Smartwatch 2 és Pebble után legalább ötven másik gyártó rávetette magát a témára.

Az Index.hu arról ír, hogy ideiglenes fizetési haladékot kapott a Gulliver Kft., a Fővárosi Törvényszék erről szóló határozata a Cégközlöny legfrissebb számában jelent meg. Eszerint a társaság december 30-án csődeljárás iránti kérelmet nyújtott be, ezért a bíróság további döntéséig ideiglenes fizetési haladék illeti meg.

A portfolio.hu szerint az Egyesült Államokban tomboló extrém hideg a gazdaság egészére is hathat: a fagy a lakossági fogyasztást és a GDP bővülését is visszafoghatja és bizonyos nyersanyagok drágulását is okozhatja. A lap a szokatlan időjárás lehetséges következményeit foglalta össze.

A Napi.hu-n arról olvashatnak, hogy egy használt járművek adásvételét közvetítő szerb hírportálon tankot kínált fel az egyik hirdető. Öreg Volkswagent kér cserébe. Az InSerbia hírportál nem tudja, hányan tettek ajánlatot a tankra - továbbá, hogy aki megszerzi, az milyen engedélyek birtokában, hol akarná kipróbálni a harckocsit -, az azonban kiderült, hogy eddig több mint 730 ezren nézték meg a hirdetést.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást