A listán Gyurcsány Ferenc is helyet kaphat és Fodor Gábor is felkerülhet rá. A részletekről sajtótájékoztatón is beszámolnak.
Egyelőre nem egyértelmű, hogy a lista első helyével Mesterházy Attila automatikusan miniszterelnök-jelöltje is a szövetségnek, de a jelek erre utalnak.
A 444.hu úgy tudja, hogy az MSZP ragaszkodott Mesterházy miniszterelnök-jelöltségéhez, ezt feltételéül is szabta a megállapodásnak. Azt Együtt - től származó információk szerint, nem volt semmiféle miniszterelnök-casting, állításuk szerint új nevek még a szervezeten belül sem merültek fel.
Bajnai Gordon január 6-án tett javaslatot közös lista állítására. Az Együtt- PM vezetője az ATV-ben hétfő reggel jelentette be: "ki kell nyitni a megállapodást!"
Mesterházy Attila szintén hétfőn beszélt arról a Kossuth Rádió 180 perc című reggeli műsorában, hogy "mindenképpen újra kell írni a szerződést, amit Bajnai Gordonnal kötöttek."
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke hétfőn, üdvözölte Bajnai Gordon és az Együtt-PM kezdeményezését a teljes körű demokratikus ellenzéki összefogás megvalósítására, és azt közölte, bármelyik pillanatban készen áll az együttműködésről szóló érdemi tárgyalások megkezdésére.
Az érintett pártok egyelőre nem erősítették meg, de nem is cáfolták az értesüléseket.
http://444.hu/2014/01/08/lesz-kozos-lista-gyurcsannyal-az-elen-mesterhazyval/