A minimálbérrel a pedagógusfizetések is nőnek

InfoRádió / MTI
2014. január 6. 14:41
Az illetményalapot biztosító mindenkori minimálbér emelkedése miatt a pedagógusok bére átlagosan 8-9 ezer forinttal emelkedik január elsejétől - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára hétfői, bicskei sajtótájékoztatóján.

Hoffmann Rózsa közölte, hogy az év elejétől az eddigi 98 ezer forintról 101.500 forintra emelkedett a minimálbér összege, amely a közalkalmazotti bértábla illetményalapját is biztosítja. Ez átlagosan 8-9 ezer forintos bérnövekményt jelent a pedagógusok számára - tette hozzá.

Az államtitkár példaként említette, hogy a változással egy egyetemi végzettségű, kezdő tanár fizetése 169.442 forintról 175.494 forintra változik. Jelezte, hogy a pedagógusok az emelt bért februárban kapják meg először.