A miniszterelnök-helyettes szerint a Kúria devizahitel-szerződésekkel kapcsolatos döntésének lényege, hogy jogalkotással kell megoldani azt, amit jogalkalmazással nem lehet. Navracsics Tibor a Kossuth Rádióban hozzátette: az igazságügyi tárca tavaly több változatot is kidolgozott a devizahitel-szerződések ügyének kezelésére. Az MSZP szerint a miniszterelnök-helyettes beismerte, hogy a kormány az elmúlt három és fél évben semmit nem tett a devizahitelesekért. Az ellenzéki párt a kölcsönszerződések újratárgyalását és annak törvénybe iktatását szorgalmazza, hogy az adós csak a fedezetként megjelölt vagyonát veszítheti el, annál többet nem.
A kormány az agrárközéposztály megerősítésén dolgozik, és célja, hogy minél több fiatal gazda és családi vállalkozás kapjon földet - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium. A tárca arra reagált, hogy az LMP-s Lengyel Szilvia bejelentette: pártja jogsegélyszolgálatot indít azoknak a gazdáknak, akik szerint visszaélések történtek földbérleti pályázatuk elbírálásakor. A minisztérium közleménye hangsúlyozza: a kormányváltás előtt a 600 ezer hektáros állami földvagyont mindössze hatszáz szerződés fedte le, a mostani programban viszont több mint hatezer szerződést kötöttek.
A kormány oktatáspolitikáját bírálta az MSZP. Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja úgy vélte: csak újabb problémákat okoz a Nemzeti Tankönyvtanács létrehozása, amellyel a kabinet szerinte az állami tankönyvellátás katasztrofális terjesztési problémáit kívánja orvosolni. A Fidesz úgy reagált, hogy míg a szocialisták oktatási rendszere megbukott, addig ma az állam felelősséget vállal a legkisebb iskoláért is, a pedagógusoknak béremelési programot indított, az állami szerepvállalással pedig lehetővé válik, hogy egységes színvonalúak és ingyenesek legyenek a tankönyvek.
Az MSZP szerint tavaly a szegények terheit növelte leginkább a kabinet, és tömeges volt az állásvesztés. Szanyi Tibor elnökségi tag kijelentette: az eddigi kormányok még sosem szedtek be annyi adót, mint az Orbán-kabinet 2013-ban, amely új közterheket vezetett be, a meglévőket pedig emelte.
Az atomenergiáról szóló törvény módosítását kezdeményezi az LMP azért, hogy a parlament hozzájárulásához kössék Magyarország atomkapacitásának bővítését. Szél Bernadett, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s alelnöke szerint a kormány a szakmai nyilvánosság és a társadalom széles rétegeinek kizárásával, a fenntarthatósági szempontokat semmibe véve folytat előrehaladott tárgyalásokat az orosz partnerekkel a Paksi Atomerőmű bővítéséről. Az ellenzéki politikus úgy látja, hogy az ezermilliárd forintos nagyságrendű bővítés környezeti és gazdasági kockázatokkal járna.
Az országos lista első harminc helyéről döntött a Lehet Más a Politika jelöltállító kongresszusa. Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke közölte: a végleges névsor három hét múlva készül el, akkor nevezik meg majd a 106 egyéni képviselőjelöltet is.
Budapesten elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát a főpolgármester. Tarlós István hivatala közölte: a levegőben lévő szálló por mennyisége miatt intézkedtek. A tájékoztatási fokozat még nem jár az autóforgalom korlátozásával, a hivatal főként a légúti és keringési betegségben szenvedőknek, gyermekeknek és időskorúaknak javasolja, hogy kerüljék el azokat a helyeket, ahol sok autó jár, lehetőleg ne szellőztessenek, és ne legyenek sokat a szabadban.
Több helyen megdőlt vasárnap a napi melegrekord. A meteorológiai szolgálat tájékoztatása alapján 16,3 fokot mértek Kaposváron. Mostanáig 13,8 fok volt a január 5-ei rekordhőmérséklet, de ennél melegebb volt Győrött, Pápán és Kisbárapátiban. vasárnapra virradóra a hajnali melegrekord is megdőlt többfelé. A Zala megyei Iklódbördőcén még a leghidegebb órában is 10,4 Celsius-fokot mértek.
Portugáliában hétfőn helyezik örök nyugalomra Eusébiót. A legendás labdarúgó emlékére háromnapos nemzeti gyászt hirdetett a lisszaboni kormány. A volt sportolót egykori klubja, a Benfica stadionjában ravatalozták fel, ahol a szurkolók leróhatják kegyeletüket. A Fekete Párducnak nevezett mozambiki születésű futballista 64 válogatott mérkőzésén 41 gólt szerzett, és 1966-ban a harmadik helyhez segítette a portugál nemzeti együttest az angliai világbajnokságon, amelynek a gólkirálya lett. 1965-ben ő érdemelte ki az Aranylabdát, és pályafutása során kétszer volt Európa legjobb góllövője.