Online védelem a biciklitolvajok ellen

Infostart
2013. december 31. 14:13
Bikesafe elnevezéssel országos online kerékpár nyilvántartási rendszert indított a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság és a Székesfehérvár és Környéke Közbiztonságáért Vagyonvédelmi Alapítvány. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: céljuk a kerékpárlopások megelőzése egy központi nyilvántartás segítségével.

Neubauer Tamás arról is beszélt, szeretnék, ha minél több kerékpár-kereskedő bekapcsolódna a rendszerbe. De, mint mondta, "az lenne a legjobb, hogy ha valaki biciklit vesz, azt azonnal regisztrálná".

Az osztályvezető szerint az oldal felépítése olyan, hogy a felhasználók nem tudnak hibázni. Néhány személyes adatot kell kötelezően felvinni, de vannak szabadon választható opciók is. Emellett a kerékpár típusát, márkáját, színét is meg kell majd adni. Neubauer Tamás hozzátette, ha már elloptak egy biciklit, nehéz a körözési adatbázisba felvinni az adatait, mert sokszor sem fényképek, sem papírok nem állnak rendelkezésre.

Megemlítette, hogy a rendszer főpróbája Bicskén volt, ahol sokan regisztrálták kétkerekűjüket. Nem sokkal az adatfelvétel után az adatbázis segítségével a járőrök meg is találtak egy lopott kerékpárt.

A rendszert road-show-n is népszerűsítik majd, ezeken az eseményeken a rendőrök ingyen regisztrálják majd a kerékpárokat.

Neubauer Tamás elmondta: folyamatosan emelkedik a kerékpárlopások száma az országban, de abban bíznak, hogy az új online-rendszer segítségével visszafordítható lesz a folyamat.

A www.bikesafe.hu internetes felületre bárki felviheti a kerékpárja adatait, de azokhoz csak a rendőrség fér hozzá.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást