A természeti katasztrófák okozta válsághelyzetek kezelése teszi leginkább próbára a segítségnyújtásban résztvevőket - jelentette ki a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet igazgatója. Lehel László az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: az elmúlt évek nagy árvizei idején rendkívül gyorsan kellett mozgósítani munkatársaikat, emellett szerepet kellett vállalniuk a szükséges egészségügyi programok kialakításában is.
Fontosnak nevezte a segélyek elosztásának átgondolt és pontos végrehajtását, azt hogy egy közösségben minden rászorulóhoz eljussanak.
Az Ökumenikus Segélyszervezet igazgatója arról is beszélt, hogy a válsághelyzetekkel szemben a karácsonyi, adventi időszakra való felkészülést, gyűjtéseket előre lehet tervezni.
A teljes Arénát meghallgathatja, ha ide kattint.
Hanganyag: Exterde Tibor