Nagyüzem a segélyszervezeteknél

Infostart
2013. december 23. 10:58
Országszerte több helyszínen osztanak ételt az ünnepek alatt a rászorulóknak, a rossz szociális körülmények között élő családoknak és a hajléktalanoknak.

Az Ökumenikus Segélyszervezet önkéntesei és munkatársai ezer adag marhapörköltet osztanak szét hétfőn a IX. kerületi Vágóhíd utca 13. melletti parkolóban. Debreceni intézményükben keddtől csütörtökig várják meleg étellel a rossz szociális körülmények között élőket. Hétfőn este zár be a segélyszolgálat adománypontja a Szent István-bazilika előtti adventi vásárban, ahol rekordszámú, több mint kétszáz önkéntes mintegy hatszáz órán át segítette a "Szeretetéhség" elnevezésű országos adventi pénzadománygyűjtést. Az ünnepek alatt is, egészen az óév utolsó napjáig folytatódik viszont a gyűjtés a 1353-as adományvonalon, amelyen december eleje óta több mint 250 ezerszer kezdeményeztek hívást, illetve küldtek SMS-t, alkalmanként 250 forintot adományozva a rászorulóknak.

A Ökumenikus Segélyszervezet gyulai intézményben hétfőn 16 órakor karácsonyi ünnepséget tartanak, keddtől csütörtökig 11 órától, szilveszterkor 18 órától, január 1-jén pedig 12 órától kaphatnak meleg ételt a rászorulók. A népkonyha munkanapokon működik, az intézmény pedig folyamatosan nyitva tart.

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége hétfőn Somogyvámos mintegy 650 lakóját lepi meg karácsonyi ebéddel. Kedden Kecskeméten, Szolnokon és Szombathelyen is osztanak ebédet a rászorulóknak, a fővárosi Blaha Lujza téren pedig 4500 főre tartanak ételosztást keddtől csütörtökig.

December 30-án a szegedi önkéntesek a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködésben 150 főre biztosítanak ebédet. A segélyszervezet ideiglenes éjjeli menedéket nyitott a Volánbusz Kelenföldi pályaudvarnál lévő állomásán. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő közleménye szerint a Volánbusz ajánlotta fel az épületrészt, amelyet erre a célra tavaly is biztosítottak: a tél folyamán 177 hajléktalan fordult meg az Etele téri szükségszálláson. Az első éjszaka tizenegy rászoruló kereste fel a szükségszállást az autóbusz-állomáson.

Szolnokon a nyíregyházi Bige Holding Csoport jóvoltából hétfőn és december 30-án 1000 adag meleg étellel várják a nélkülözőket.

Vacsorával egybekötött karácsonyi ünnepséget rendezett 40 rászoruló gyermeknek és fiatalnak a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány vasárnap a Budapest Hiltonban. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az ünnepségen arról beszélt: az advent arra való, hogy "világosabb legyen az életünkben. Akkor azt is meglátjuk, hogy Magyarországon élnek szegények, akik segítségre szorulnak."

Hetven fát vettek nevükre magánszemélyek és cégek az Advent Budapesten rendezvénysorozat részeként meghirdetett Fogadj örökbe egy karácsonyfát! akcióban. A fenyőket olyan családokhoz juttatják el, akiknek a támogatás nélkül nem lenne karácsonyfájuk. A közlemény szerint a fővárosi szervezők ugyan nem érték el a célt, a száz fa örökbe fogadását, de sikeresnek tartják az idén először megszervezett akciót. Az Egyesült Királyságból, Olaszországból és Erdélyből is vásároltak ott élő magyarok fenyőfát.

Vasárnap este bezárt az adományokat gyűjtő Mikulásgyár. A december 6-én indult karitatív akcióban a fővárosi Ötvenhatosok terén mintegy húszezer ember adta le ajándékait. A szervezők közleménye szerint a Mikulásgyárba több mint ötven cég küldött önkénteseket, közel hétszáz civil, vállalati dolgozó kapcsolódott be a munkába Az adományokat a Magyar Vöröskereszt juttatja el a legrászorultabbaknak. A Mikulásgyár által üzemeltetett 150 gyűjtőpont közül hétfőn egész nap és kedden délelőtt Budapesten az egyik budai bevásárlóközpontban a Magyar Vöröskereszt munkatársai még fogadják az ajándékokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást